(Fotó: http://kanizsatura.hu/Strausz Ferenc)
30. alkalommal rendezték meg a Kanizsa Teljesítménytúrát, idén – a járványügyi helyzet miatt – némileg rendhagyó módon. A résztvevők startjától és célba érkezésétől eltekintve hagyományos mederben folyt a program.
Testhőmérés után, a biztonságos távolság megtartásával gyülekeztek a teljesítménytúrázók, akik ezúttal szájmaszkkal egészítették ki az alapfelszerelésüket.
A járványhelyzet miatt a túra idén nem a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumtól indult, hanem a Halis István Városi Könyvtártól. Bizonyára a COVID-19 számlájára írható az is, hogy az előző évekhez képest kevesebb, mindössze 118 túrázó jelentkezett a programra. A legrövidebb, 10 kilométeres távot 72-en teljesítették, a 20 kilométeresnek 31-en vágtak neki, a 30 kilométereset pedig 15-en vállalták be.
A szervezők beszámolója szerint a résztvevők útjuk során látták például a Nagybagolai-hegyről a Csónakázó-tavat, a Szigecskei rétet és annak őszikéit, a miklósfai parkerdőt, valamint a Romlottvárat.
A hagyományokhoz híven idén is jutalmazták a legfiatalabb (Varga Elenor Emília – 3 éves, 10 km; Szarvas Jácint – 20 km; Kele Olivér – 30 km) és a legidősebb (Káldi Géza – 10 km; Vasanits László – 20 km; Horváth Tibor – 30 km) túrázókat. A legaktívabb iskola a Kiskanizsai Általános Iskola volt, amely az esőre hajló idő ellenére is nagy létszámmal: a 3.B osztályba járó tanulókkal és a gyerekek családtagjaival képviseltette magát. Ezzel a csapat érdemelte ki a Nagykanizsai Városvédő Egyesület által felajánlott 30 ezer forintot, amelyet közösségi
A jubileumi, 30. Kanizsa-túrára 2020-ban 25 településről érkeztek lelkes természetjárók, így például Pécsről, Budapestről, Kaposvárról és Győrből is. A rendezvény nemcsak az Észak-Dunántúli Kupa része, hanem az Európai Sporthét #BeActive egyik programja is volt.
(Forrás: mfg.hu)
Nagykanizsa természetes ékszerdoboza.
Podcast sorozatunkban az aktuális közéleti, gazdasági, politikai témákat boncolgatjuk, elemezzük.
A betegek számára ételkóstolóval indul a program.
A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.
Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.
Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.
Elültették a korai juhart az időspirálba.
Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.
Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.
Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”
Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.
Minden fontos információ egy helyen.