A Deák téren dzsesszt hallhattak az érdeklődők (Fotó: Gergely Szilárd)
Tegnap volt a zene világnapja. A zeneiskola mosolyt okozó örömmuzsikával kedveskedett a kanizsaiaknak. Az arra járók a Deák téren, az Ady utcán, az Eötvös téri játszótérnél és a könyvtárnál hallhatták a különféle formációkat.
– Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975 óta október 1-je a zene világnapja, mi minden évben megemlékezünk erről a napról. De nemcsak ezen a napon, hanem minden nap foglalkozunk a zenével. Mi a zenével kelünk, a zenével fekszünk, a zene járja át a napjainkat. Szeretjük, hogy zenészek, zenetanárok vagyunk. Mivel a járványhoz alkalmazkodnunk kell, ezért találtuk ki, hogy kimegyünk a terekre, utcákra, és ott mutatjuk meg, hogy a zene milyen szép – mondta Baráth Adrienn, a zeneiskola intézményvezetője.
Baráth Adrienn (Fotó: Gergely Szilárd)
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.