Kanizsa - 2020. október 06., Kedd
#aradi vértanúk #megemlékezés

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Balogh László főhajtással rótta le tiszteletét a vértanúk előtt (Fotó: Gergely Szilárd)

Az aradi tizenhármak és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök sorsában a magyar szabadság és a magyar függetlenség kivívásának vágya volt a közös, vagyis azok az értékek, amelyek lehetővé tették, hogy a 21. században mi, mint a magyar közösség tagjai, mint a magyar nemzet polgárai itt lehetünk – mondta Balogh László polgármester a megemlékezésen.

14 tragikus sorsú hős történelmünk tablójáról, 14 ember, akit korukban minden elválasztott egymástól: a társadalmi rangjaik szintjei, a hivatásuk keretei, származási országaik határai, nemzetük nyelve és szülőhelyük eltérő kultúrája – kezdte beszédét a polgármester.

Balogh László így folytatta: olyan emberekre emlékezünk a mai napon, akik 171 évvel ezelőttig a saját külön álmaikat álmodták, egyéni sorsukat követték, a számukra legfontosabb értékek mentén élték az életüket.

A polgármester maszkban mondta el beszédét (Fotó: Gergely Szilárd)

– Olyan emberekről szólunk ma, akik más-más nemzetek és nemzetiségek gyermekei voltak, más nyelven szólították édesanyjukat és más ünnepnapon köszöntötték őseiket. Bizonyára úgy tervezték életüket és jövőjüket, ahogy azt családjaik és származásuk, lehetőségeik és álmaik engedték, ahogy az ő egyéni benső indíttatásuk vezérelte őket. Mégis e 14 név és 14 sors mára eggyé vált mindannyiunk szívében a szabadsággal, a hősiességgel, a magyarsággal. Szinte minden területen eltértek, határok és árkok szakították el őket – fogalmazott a polgármester, majd kiemelte, de egyvalami minden különbözőség, minden szakadék fölé hidat vert: a magyar szabadságért való kérlelhetetlen küzdelem.

– Mert a számos érték és jellemvonás közül, amely egyénivé alakít mindannyiunkat, ahogy e kiváló férfiakat, a számos eltérő karakterjegy között volt egy kiemelkedő, amely őket közös sorsúvá tett, ami megmutatta a pillanatnyi emberben az örök embert: ez a szabadság, a függetlenség eszméje, a magyar szabadság és a magyar függetlenség kivívásának vágya volt. Azok az értékek, amelyek lehetővé tették, hogy a 21. században mi, mint a magyar közösség tagjai, mint a magyar nemzet polgárai itt lehetünk. Itt állhatunk és tervezhetjük a jövőnket, álmodhatjuk személyes és együttes álmainkat, hogy létezhetünk szabadon és függetlenül – hangsúlyozta a város első embere.

Az Aradi udvarban tartott megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték a tisztelet és a hála koszorúit.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. október 21., Hétfő

Forrnak az indulatok az állatmenhely bezárása miatt

Mutatjuk a levelet, ami alapján Balogh László korábbi polgármester kénytelen volt feljelentést tenni.


2024. október 19., Szombat

Bezáratta a kanizsai állatmenhelyt a kormányhivatal

A döntés végleges és fellebbezésre nincs lehetőség.


Lemondott képviselői mandátumáról

Összeférhetetlenség miatt mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról Bata Hajnalka.


2024. október 11., Péntek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.


2024. október 10., Csütörtök

Folytatódik a NagyON Kanizsa polgári est sorozata

Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.


2024. október 08., Kedd

Magyarország nem gyarmat!

A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.

+