Kanizsa - 2020. október 16., Péntek
#DRVSZ #tartós élelmiszer #Babtista Szeretetszolgálat

Tartós élelmiszert kaptak a rászorulók

Tartós élelmiszert kaptak a rászorulók

(Fotó: Gergely Szilárd)

300 darab, tartós élelmiszert tartalmazó csomagot, valamint ruhaneműket, cipőket is kaptak tegnap rászoruló kanizsaiak. A csomagok tartalmát a Baptista Szeretetszolgálat biztosította.

Az adományok kiosztásában a polgármester is részt vett. Balog László elmondta, a város és a szeretetszolgálat közötti együttműködés már régóta tart, s bár az ilyen segítség nem oldja meg a rászorulók valós problémáit, de mégis nagyon fontos. Ezért azt szeretné, ha a példából minél többen tanulnának és adnának szeretettel másoknak.

Nagy József György, Herencsárné Klug Györgyi, a Baptista Szeretetszolgálat adományozási vezetője, Balogh László és Hári Tibor (Fotó: Gergely Szilárd)

A Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója hangsúlyozta, egyik mottójuk Máté evangéliumából való: ti adjatok nekik enni. Hári Tibor hozzátette, ezt az üzenetet szerették volna megvalósítani az élelmiszercsomagokkal is. Mint elmondta, tavaly mintegy 200 millió forint értékben osztottak élelmiszert az országban, de a feladatuk ennél sokkal nagyobb és összetettebb. Ahhoz pedig, hogy a segítség helyben a megfelelő helyre jusson, szükség van az önkormányzatokkal és a helyi szervezetekkel való jó együttműködésre is.  

A Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének elnöke elmondta, az ő koordinálásukkal történik a csomagok kiosztása. Nagy József György kiemelte, az adományokat azok kapják, akiknek valóban a legnagyobb szükségük van azokra. Hozzátette, reméli, hogy a Baptista Szeretetszolgálattal hosszú évek óta működő jó kapcsolat a jövőben is folytatódik.

Még érdekes lehet ...


2024. október 21., Hétfő

Forrnak az indulatok az állatmenhely bezárása miatt

Mutatjuk a levelet, ami alapján Balogh László korábbi polgármester kénytelen volt feljelentést tenni.


2024. október 19., Szombat

Bezáratta a kanizsai állatmenhelyt a kormányhivatal

A döntés végleges és fellebbezésre nincs lehetőség.


Lemondott képviselői mandátumáról

Összeférhetetlenség miatt mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról Bata Hajnalka.


2024. október 11., Péntek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.


2024. október 10., Csütörtök

Folytatódik a NagyON Kanizsa polgári est sorozata

Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.


2024. október 08., Kedd

Magyarország nem gyarmat!

A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.

+