Fotók: MTI/Varga György
Könnyed zápor szakította meg a kellemes, napos időt vasárnap, de a csapadék nem okozott sok bosszúságot, éppen ellenkezőleg: mint azt Varga György fotóin is láthatjuk, káprázatos szivárvánnyal – sőt, mindjárt kettővel – örvendeztette meg a kanizsaiakat. Az MTI fotósa a Csónakázó-tónál örökítette meg az impresszionista festményekre emlékeztető látványt.
Az előrejelzések szerint a következő napokban fokozatosan javul az idő: a párás-ködös reggeleket napsütéses, helyenként felhős, már-már a vénasszonyok nyarát idéző délelőttök és délutánok követik. Használjuk ki, kiránduljunk és töltsünk minél több időt a szabadban!
Pontosan tetten érhető, miként folyik el a pénz a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél - jelentette ki Radics Bálint, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki az önkormányzati cég közfeladatot ellátó tevékenységét vette górcső alá.
Emellett három új járdakapcsolatot is kialakítanak a nemrég megépült sportcsarnok irányába, hogy minden oldalról jól megközelíthető legyen a Kanizsa Aréna.
Két intézményben is elkezdődnek a felújítási munkák.
A munkaterületet hamarosan átadják a kivitelezőnek és várhatóan az ősz folyamán el is készül a beruházás.
A Petőfi utcai beruházás a Kormánytól kapott 588 millió forintos fejlesztési forrásból valósul meg.
Tíz csapat vett részt a 17. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválon, mutatjuk a főzőverseny eredményét.
A Kanizsa Aréna melletti zöldterületen alakítják ki az új játszóteret.
A komplex képességfejlesztés elengedhetetlen a 21. században.
Csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése kezdődik hamarosan a miklósfai városrészben.
Senkit sem zavar az elhanyagolt belváros képe?!
Hamarosan indul az 588 millió forintos kormányzati támogatásból finanszírozott fejlesztések második üteme.
Sokan voltak a 17. Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál mai rendezvényein is.
Rövid videós beszámoló a 2023-as Bor és Dödölle Fesztiválról.
Kamarai díjakat is átadtak a rendezvényen.
Az idei immár a 17. a sorban.
Szabó Szilárd önkormányzati képviselőt számos szülő kereste meg a Rozgonyi Óvoda nyílászáróinak állapotával kapcsolatban.