Hella Ferenc 2009 óta szolgál Nagykanizsán (Fotó: Gergely Szilárd)
Hella Ferencet választották a Somogyi Református Egyházmegye esperesének. A nagykanizsai lelkipásztor 44 szavazatot kapott, a másik jelölt, Fejér István lelkipásztor 27 voksával szemben. Az eredmény 15 nap múlva válik jogerőssé.
Az erdélyi Érmihályfalváról származó Hella Ferenc hosszú utat tett meg Nagykanizsáig, ahol 2009 óta szolgál a református gyülekezetnél. Kolozsvár, Érmellék, Kalotaszeg, Magyarléta, Lábod, Hosszúfalu, Görgeteg, Rinyaszentkirály: egytől egyig fontos helyszínei a négygyermekes apa életének.
A nagykanizsai lelkipásztor mindig is fő feladatának tekintette, hogy jelen legyen az emberek életében – a bölcsőtől a sírig. Fontos számára az értékek közvetítése is, ezért számos koncert, hangverseny, sőt még színjátszókör szervezése is fűződik nevéhez. Munkája elismeréseként közművelődés kategóriában 2014-ben elnyerte a Zalai Príma díjat.
Hella Ferenc a Somogyi Református Egyházmegye honlapján esperesjelölti bemutatkozásában azt írja: „Fontosnak tartom az egyházmegye területi és lelki egységének megőrzését, hiszen Jézus Krisztus egyháza olyan közösség, amelyben a legkülönbözőbb emberek Isten Szentlelke által egy testté, élő organizmussá épülnek. Elengedhetetlen, hogy Krisztus gyülekezetében, az egyházban az emberek igazán megértsék és segítsék egymást. Mindennek a lényege ma is a teljes szeretetközösség.”
A nagykanizsai lelkipásztor szerint a jövő az egyházmegye minden tagjának felelőssége, mindenkinek tennie kell azért, hogy „megőrizzük hitünket, történelmünket, hagyományainkat, nemzetünket, és megóvjuk protestáns értékeinket! Tennünk kell azért, hogy egy szép, és nemes jövőt hagyjunk örökségül az utánunk következő nemzedékre!”
Hella Ferenc megbízatása 6 évre szól.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.