Kanizsa - 2021. március 25., Csütörtök
#Szabó Szilárd #frakcióvezető #Fidesz-frakció #Kanizsa Aréna

Gyurcsányék leállítanák a Kanizsa Aréna építését is

Gyurcsányék leállítanák a Kanizsa Aréna építését is

Szabó Szilárd (Fotó: Gergely Szilárd)

Gyurcsányék leállítanák a Kanizsa Aréna építését is – az LMP, az MSZP és a DK parlamenti képviselői a napokban olyan javaslatot terjesztettek az országgyűlés elé, ami a világjárvány okozta gazdasági válságra hivatkozva számos nagyberuházás leállításáról szól, közölte a Fidesz kanizsai önkormányzati frakciójának vezetője.

Szabó Szilárd hozzátette, úgy tűnik, az ellenzéki szövetségnek semmi sem drága, a baloldali pártok olyan beruházásokat állítanának le, melyek jelentős gazdasági előnyt jelenhetnek az országnak. Kifejtette, ezek egyike például a nemzetközi áruszállítás területén hozza megkerülhetetlen helyzetbe hazánkat, de Paks bővítése után olcsó és biztonságos energiához juthatnak a magyarok, a nagyvállalatok támogatása pedig újabb munkahelyeket teremt vagy véd meg.

Mint a frakcióvezető fogalmazott, ezek országosan is stratégiai jelentőségű beruházások, melyek leállítása olyan bűn, ami évtizedekre kihathat Magyarország
fejlődésére.

Szabó Szilárd kiemelte, a javaslat vélhetően Nagykanizsát is érintené, hiszen a sportcsarnokok építését is felfüggesztené, így például a Kanizsa Arénáét is. A javaslattal kapcsolatban megjegyezte, ezek a beruházások a járványhelyzetben is fontosak, mert az építés ideje alatt és azt követően is munkát biztosítanak az embereknek.

A helyi Fidesz frakcióvezetője – mint fogalmazott – kanizsaiként szeretné tudni, hogy Schauta Marcell, Fodor Csaba és Horváth Jácint egyetért-e pártjuk álláspontjával a Kanizsa Aréna építésének felfüggesztését illetően.

Szabó Szilárd hozzátette, az ÉVE-frakció tagjai tegyék világossá a kanizsai emberek számára, hogy kinek az érdekeit szolgálják, és vállalják-e, hogy a sport- és rendezvénycsarnok félbehagyott torzója a nevükhöz kapcsolódjon.



Még érdekes lehet ...


2025. március 26., Szerda

Szavazz te is a Csónakázó-tóra!

Nagykanizsa természetes ékszerdoboza.


2025. március 25., Kedd

Zalakocka Aktuál

Podcast sorozatunkban az aktuális közéleti, gazdasági, politikai témákat boncolgatjuk, elemezzük.


Lesz ma egy rendezvény, ahol mindent megtudhatsz erről a betegségről

A betegek számára ételkóstolóval indul a program.


2025. március 24., Hétfő

Dömötör Csaba: Magyar Péter és a Tisza nem a magyarok érdekeit képviseli Brüsszelben (Galériával!)

A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.


A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére (Galériával!)

Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.


2025. március 23., Vasárnap

Hol vagy, tavasz?

Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.


2025. március 21., Péntek

Ma van az erdők nemzetközi napja

Elültették a korai juhart az időspirálba.


2025. március 20., Csütörtök

A kimagasló szakmai tevékenységet díjazták

Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.


2025. március 16., Vasárnap

Polgári est Dömötör Csabával

Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.


2025. március 15., Szombat

Az önkormányzattól függetlenül emlékeztek

Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”


Van hová fejlődni...

Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.


2025. március 14., Péntek

Gyönyörű, méretes pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.


2025. március 13., Csütörtök

Ezt tudnod kell: így zajlik a lomtalanítás Nagykanizsán!

Minden fontos információ egy helyen.

+