Kanizsa - 2021. október 25., Hétfő
#Zalai Príma-díj #elismerés #díjátadó #Nagykanizsa

A megye kiválóságait díjazták

A megye kiválóságait díjazták

(Fotók: Gergely Szilárd)

A Bojtár Népzenei Egyesület és a Zsigmondy-technikum is Zalai Príma-díjat kapott, utóbbi a közönségdíjat is megnyerte.

Zalai Príma-díjas lett a Bojtár Népzenei Egyesület és a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy-technikuma. Az oktatási intézmény a közönségdíjat is megnyerte. A harmadik Zalai Príma a megyeszékhelyi építészmérnök, Darabos Géza lett. A díjátadó gálát Nagykanizsán tartották.

Laukó Emőke, a Zsigmondy-iskola intézményvezetője a díjátadót követő pillanatokban így nyilatkozott:

– Felemelő érzés az elismerés, de már önmagában a jelölés is megtiszteltetés volt, az a tény, hogy látja valaki, mennyi minden rejlik bennünk. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének központi gondolata, hogy a 21. században hogyan kell váltani, hogyan kell megteremteni a fejlődés lehetőségeit, mi pedig szintén erre tanítjuk fiataljainkat. A közönségdíjnak nagyon örülünk – a diákjaink, öregdiákjaink és a diákönkormányzat tagjai minden követ megmozgattak a szavazatgyűjtés érdekében. A Príma-díj pedig olyan elismerés, amelyre méltónak kell lenni. Számunkra azt jelenti, hogy tovább kell vinnünk azokat az elgondolásokat, eszméket, amelyeket mindig is vallottunk. A hitet, hogy a gyerekeknek gyökereket, de szárnyakat is kell adni, hadd repüljenek. Ezt a díjat igazából mindig egy közösség kapja, a mi közösségünk pedig a tantestületből, a szülőkből és a diákokból áll. Csak együtt vagyunk képesek az imént említett cél megvalósítására.

A Vizeli József vezette Bojtár Népzenei Egyesület elismerését követően Pávlicz Erika azt mondta:

– Hatalmas megtiszteltetés számunkra ez az elismerés, nem is tudom elmondani, milyen érzés. Pár évvel ezelőtt a Zalagyöngye Táncegyüttessel is megkaptuk a Zalai Príma-díjat, viszont most még jobban kalapált a szívem az átadás előtti pillanatokban. Még nem is tudtam igazán feldolgozni, hogy ez mivel is jár, mekkora megtiszteltetés, főleg egy olyan fiatal embernek, mint én. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapat tagja lehetek – fogalmazott.

Farkas Katalin, a Lenti Vörösmarty-iskola intézményvezetője és dr. Szarka Lajos történész, író, muzeológus, helytörténész különdíjat kapott.

A Zalai Vállalkozók Klubja által létrehozott ifjúsági díjat Bicsák Bence triatlonos olimpikon kapta. Berke László, Nagykanizsa rendőrkapitánya pedig a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat vehette át.

A díjátadón gálán Balogh László, Nagykanizsa polgármestere így köszöntötte a megjelenteket: a Zalai Príma-díj „olyan, a mindennapjainkban jelen lévő emberek és vállalkozók elismerését szolgálja, akik munkásságukkal kivívták mások tiszteletét, akik példamutató módon hozzájárulnak e lokális kultúra fejlődéséhez, értekeinek gyarapodásához. Ezzel pedig hitelt érdemlő és mértékadó irányzékot jelenítenek meg számunkra egy irányát vesztő Európában, erős tartópillért állítanak az alapjaival vitázó és pörölő nyugati kultúrában.”

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő szerint pedig: „Úgy ismerjük a zalaiakat, mint tehetséges, igyekvő, munkájukban állhatatos embereket. Közel háromszázezer ilyen tehetséges, igyekvő, szorgalmas zalai közül emelkednek ki idei kitüntetettjeink. Bizonyára nincs is könnyű dolga azoknak, akiknek évről-évre választaniuk kell a zalai életművek közül. A Zala Megyei Príma Díj kitüntetettjei az önzetlenül végzett munka útját választották, hiszen egy megyényi közösség tekinti őket sajátjainak, saját legjobbjainak.”

A VOSZ Zala megyei elnöksége által szervezett rangos eseményen megyei vállalkozókat, köztük kanizsaiakat és környékbelieket is elismertek. Doucha Ferenc, a korábbi elnök pedig átadta a stafétát nemrég megválasztott utódjának, Balogh Ádámnak.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.


2024. november 17., Vasárnap

Segít a tanulásban és a világra való kitekintésben

A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.


Elkezdték kipostázni a kérdőíveket

Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.


2024. november 13., Szerda

Káderek, kegyeltek és hatalom-átmentők

Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.


2024. november 08., Péntek

Merre tovább?

A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.


2024. november 07., Csütörtök

Polgári est Mező Gáborral

November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.


Idén fókuszban a nagykanizsai tehetségek

November a helyi tehetségtámogatás hónapja.


Kanizsa nélkül is működik a kistérségi társulás

Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.


2024. november 02., Szombat

Átvette megbízólevelét

Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.


Segítik a pályaválasztást

Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+