(Fotók: Gergely Szilárd)
Régi vágya vált valóra a Nagykanizsán és a környékben élőknek azzal, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a Kanizsa Arénát. A 15 milliárd forintos beruházásból megvalósult sportcsarnok állami finanszírozással épült, számos helyi és térségbeli vállalkozás bevonásával.
A város sportcsapatai számára is hatalmas előrelépést jelent ez a háromezer ember befogadására alkalmas aréna, de a küzdőtéren elhelyezett székekkel bővítve akár ötezer ember is részt vehet koncerteken és más rendezvényeken, amelyeknek eddig nem volt egy igazán modern és megfelelő méretű helyszíne az ötvenezres városban.
A 12 ezer négyzetméternyi csarnokban 2 ezer 400 négyzetméteres a hazai gyártású sportpadlóval burkolt küzdőtér, amely több részre is osztható. Elfér rajta egymás mellett két szabványos kézilabdapálya, vagy akár három kosárlabdapálya is. Az épületben hét kondicionáló termet alakítottak ki, és létrehoztak akadálymentesített öltözőket is.
A Kanizsa Aréna hűtését és fűtését hőszivattyúkkal oldják meg, így környezetbarát módon üzemeltethetik.
A csarnokban otthonra lelhet – mások mellett – az NB II-es futsalcsapat, valamint a szintén másodosztályú női kosárcsapat, a Kanizsai Vadmacskák gárdája, amelyek iskolai tornatermekben rendezték a mérkőzéseiket. De az NB III-as focicsapat is rendezhet itt téli teremtornákat a felkészülés jegyében.
Az avatáson Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: egy olyan polgári berendezkedésben, mint amilyen a kanizsaiak világa, egy középítkezésnek egyszerre kell kedvesnek lennie az ész, a szem és a szív számára.
Szolgálnia kell a többet, a szebbet, és a generációkon átívelő értékeket.
– Nincs bennem szemernyi kétség sem afelől, hogy a Kanizsa Aréna átgondolt, impozáns és inspiráló csarnoka mindhárom elvárásnak megfelel. Mégis, időről-időre megesik, hogy bizonyos érdekek felteszik a kanizsai polgároknak azt a bántó kérdést, hogy a sok egyéb mellett, mégis mi szüksége van ennek a közösségnek, és a környező települések lakóinak egy efféle csarnokra? Ez a csarnok éppen ezért nem véletlenül, és nem csak nevében multifunkciós. Valóban sokarcú, sokrétű létesítmény, a hasznosítás megannyi lehetőségével, ennek révén pedig városunk számos igényének, kérdésének megválaszolásában lesz képes fontos szerepet, akár sorsfordító szerepet is betölteni.
Hozzátette: az Orbán Viktor által vezetett kormány, a vidék fejlesztésének fontosságát felismerve, összesen mintegy 15 milliárd forintot biztosított az Aréna megvalósításának támogatására.
Balogh László a megnyitón azt mondta: amennyire meghatározó jegye Rómának a Colosseum, annyira lehet fontos karakterisztikuma Kanizsának is az Aréna.
– A különleges belső tér és a majdan benne zajló tartalmas rendezvények révén hiszem, hogy aki kipróbálja, részese lesz, az rácsodálkozik, és örökre híve lesz a Kanizsa Arénának – fogalmazott.
Az újonnan felavatott létesítményt a történelmi egyházak képviselői is megáldották és megszentelték. A délután folyamán pedig a kanizsaiak is birtokba vehették az Arénát: szombaton és vasárnap is megannyi ingyenes családi program várja a helyieket, akik a www.kanizsaarena.hu honlapon vagy a csarnok Facebook-oldalán tájékozódhatnak a kínálatról.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.
Tejfel József elnök szerint egyesületük a Fodor Csaba vezette baloldali frakció politikai bosszújának áldozata.
Mutatjuk a városi gyereknap programjait.
A kistérségi társulás nem adja át Kanizsának a Bajza utcai székhelyet.
A polgármester szerint gyáva és etikátlan az ÉVE.
Ilyen szemetelést látva az az érzésünk támad, hogy a bolygó tisztán tartása érdekében tett kezdeményezések kudarcba fulladtak.
Fodor Csabáék újabb pénzeket osztogattak és a Kanizsa Arénát működtető céget is felszámolták.
Vízhiány léphet fel szerda éjszaka a keleti városrészben.
A rendezvényen a város szinte összes tánccsoportja képviseltette magát.
Videós beszámolónk az Utca Tánc Fesztiválról
Táncos felvonulás és koncert is szerepel a sokszínű kínálatban.
A Fa-Feri Kft. új, 1700 négyzetméteres csarnoka mintegy 9 ezer nagyméretű bútorlap tárolására alkalmas.
Csütörtök estétől több útszakaszt is lezárnak a belvárosban az Utca Tánc Fesztivál miatt.
A Nagykanizsai Tankerületi Központ és az Iskolapszichológusok Munkaközössége negyedik alkalommal szervezett neveléstudományi konferenciát.
Veszélyben az 588 millió forintos kormányzati támogatás.
Kanizsai óvodások értek el szép sikereket a Varázsházikó pályázaton.