Kanizsa - 2021. december 08., Szerda
#adomány #jótékonyság #DRVE #Ligetváros #Nagykanizsa #Cseresnyés Péter

Emberségből jeles!

Emberségből jeles!

Tejfel József, a DRVE elnöke (b) és az adományozó házaspár (Fotók: Gergely Szilárd)

A Ligetkuckóban is járt a Mikulás – a DRVE pedig tartós élelmiszereket kapott egy üzlettől.

Mint Tejfel József, a Demokratikus Roma Vezetők Egyesületének elnöke elmondta, a felajánlásból a Zrínyi utcai irodájuk előtt található nyitott élelmiszerdobozba, továbbá adománycsomagokba is jut majd. Az édességgel pedig a mikuláscsomagokat egészítették ki. A tartós élelmiszereket a helyi Tom Market üzemeltetői, Kovács Tihamér és felesége, Kovács Szilvia adományozta az egyesületnek.

– Láttuk ezt a „Hagyj el egy mikuláscsomagot!” felhívást, ami bár nagyon tetszett, ugyanakkor tartottunk attól, hogy a csomagok nem oda és azokhoz érkeznének meg, akiknek valóban a legnagyobb szükségük lenne rá. Erről beszélgettünk az alkalmazottainkkal is. Miután Tejfel Józsefet és a munkásságát régebbről is ismerem, úgy döntöttünk, hogy inkább a DRVE-nek készülünk adományokkal. A csomagba 40 kiló lisztet, 10 liter étolajat, egy karton almát, tésztát, valamint banános csokit hoztunk, gondolva a gyerekekre is – sorolta Kovács Tihamér.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő a DRVE munkájának szükségességét hangsúlyozta munkatársunknak.

– Köszönöm a DRVE-nek, hogy a Mikulást immár másodszor hozták el a gyerekeknek. A Zrínyi utcai helyiségükben és a Ligetvárosban is egy nagyon kellemes ünnepséget szerveztek, amit nemcsak a kisebbek, hanem a nagyobbak is élveztek. Az elmúlt hetekben, hónapokban azt láttam, hogy egyre szervezettebben működik ez a kis csapat, mind a belvárosban. Remélem, hogy a jövőben is sok hasonló rendezvénnyel tudják tovább erősíteni ezt a közösséget, és folytatni a néhai vezető, Nagy József értékteremtő munkáját – mutatott rá a politikus.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 18., Szerda

Mi is a város valódi érdeke?

Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.


2024. december 17., Kedd

Van pénz lóvéra

Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.


Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.


Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.


2024. december 12., Csütörtök

A digitális eszközök ajtót nyitnak a világra pár kattintással

30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. 


Ki végzi januártól a szemétszállítást Nagykanizsán?

Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.


2024. december 10., Kedd

Menczer Tamás: muszáj volt tükröt tartanom!

Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


2024. december 05., Csütörtök

Csőtörés miatt beszakadt az úttest a Csengery utcában

A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+