A leendő rámpa 2022. január 20-án (Fotó: Gergely Szilárd)
Mennyi időbe és legfőképpen mennyi pénzbe kerül az Alsóvárosi templomnál épülő rámpa? – kérdezi a Fidesz kanizsai képviselőcsoportjának frakcióvezetője. Szabó Szilárd emlékeztetett, a gyalogos rámpát mintegy 7 millió forintos költségvetéssel tavaly áprilisban kezdték el kialakítani, ám az első kapavágás után kiderült, hogy a rámpa nyomvonala alatt egy gázelosztó vezeték fut.
A képviselő elmondta, a hivatalos dokumentumok szerint a városfejlesztő kft. saját munkatársát bízta meg a tervezéssel. Erről a frakcióvezető úgy fogalmazott: ez még nem lett volna baj, azt leszámítva, hogy az illető nem volt jogosult tervezésre, mert nem szerepelt sem a mérnöki, sem az építész kamara nyilvántartásában. Szabó Szilárd kiemelte, a súlyos probléma az volt, hogy a tervezés során elmulasztották az egyeztetést a gázszolgáltatóval, amelynek munkatársai egy véletlen bejárás során fedezték fel az építkezést, és az ott futó vezeték miatt azonnali hatállyal le is állíttatták azt.
A frakcióvezető emlékeztetett, a gázvezeték kiváltása újabb 3,4 millió forintos költséggel járt, ráadásul jó pár hónapig húzódott a munka, mivel a szolgáltató 120 napos határidővel vállalta a vezeték áthelyezését.
Szabó Szilárd kiemelte, a rámpa lassan 10 hónapja készül, és eddig több mint 10 millió forintjába került az önkormányzatnak.
Mint a képviselő hangsúlyozta, ez az abszurditás a mai valóság, ez történik akkor, ha az önkormányzati cégek élére politikai megbízottakat ültetnek, és azok saját haveri körüknek szervezik ki a munkákat. A frakcióvezető nyomatékosította, mindez az Éljen VárosuNk! Egyesület felelőssége, amelynek tagjai előszeretettel mutogatnak a korábbi városvezetésre, de mint azt a példa is mutatja, egy rámpa megépítése is kifog rajtuk.
Szabó Szilárd tudni szeretné, hogy lesz-e következménye az elhibázott beruházásnak, s az ÉVE-frakció tagjai gondolkodnak-e személyi konzekvencia levonásában, vagy újabb fizetésemelést és jutalmat szavaznak meg az általuk kinevezett ügyvezetőknek.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.