(fotó: Gergely Szilárd)
A csokoládékészítés folyamatáról tartott bemutatót Dénes Ákos, Magyarország első autizmusbarát csokiműhelyének, a Kockacsokinak az alapítója.
A programot „iNKluzív csokiműhely” címmel szervezte az Alapítvány az Autista Gyermekekért egyesület. A műhelymunkával egybekötött előadáson szó volt a csokoládé történetéről, a csoki alkotóelemeiről, valamint a csokoládékészítésről.
A résztvevők, köztük cukrászok is, megismerkedtek a temperálás folyamatával, illetve bonbont készítettek.
Győrfy Anikó, az Alapítvány az Autista Gyermekekért elnöke beszámolt a csokoládékészítéssel kapcsolatos jövőbeli terveikről.
"Az alapítványunk egy fejlesztési folyamatban vett részt, amelynek eredményeképpen az jött ki, hogy itt a régióban ezzel a csokoládéval labdába tudnánk rúgni és a célunk is egy rendes kézműves csokoládéműhely létrehozása. Ehhez egy ingatlanra lenne még szükségünk, de a tudásunk már megvan és kidolgoztuk azt az üzleti tervet, ami alapján létrehozhatnánk egy társadalmi vállalkozást, amiben autista fiatalokat foglalkoztatnánk, illetve a csokoládé eladásából fenn tudnánk tartani az alapítványt."
Győrfy Anikó hozzátette, hogy miért a csokoládé a legjobb ehhez a kezdeményezéshez. A csokoládé egy kézműves dolog, melynek kicsi az eszközigénye és apró munkafolyamatokra bontható, így az autista fiatalok közül mindenki megtalálhatná benne azt a részfolyamatot, amit szívesen csinálna.
Mivel egyszerű munkafolyamatokról van szó, mindenkinek lenne lehetősége bekapcsolódni.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.