Kanizsa - 2022. május 12., Csütörtök
#Nagykanizsa #körforgalom #avatás #biztonságos közlekedés

Felavatták Kanizsa új körforgalmát

Felavatták Kanizsa új körforgalmát

(Fotó: Gergely Szilárd)

Az idén több mint 1500 kilométer hosszú útszakaszon zajlik felújítás mintegy 300 milliárd forint értékben, túlnyomó részben magyar állami forrásból - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Nagykanizsán.

Mosóczi László a 7-es főút és a Petőfi utca kereszteződésében kialakított körforgalmú csomópont avatásán felidézte, hogy 2010 óta már több mint 6500 kilométernyi útszakaszon, főként mellékutakon történt korszerűsítés. Tavaly a tervezett ezer kilométert csaknem negyedével meghaladta a rendbe tett útszakaszok hossza. Hozzátette, hogy a 480 útszakaszt érintő tavalyi felújítások költsége mintegy 220 milliárd forint volt, jelentős részben a Magyar falu program keretéből.

202205120804_NKGKOR-16.jpg (1500×1001)(Fotó: Gergely Szilárd)

Az 570 millió forintból megvalósult nagykanizsai körforgalom kialakítása kapcsán az államtitkár jelezte: az Európai Unió azt a célt tűzte ki, hogy 2050-re már ne legyen halálos baleset a közutakon. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az 1990-es években évente 2000 felett volt a halálos közúti tragédiák száma, az utóbbi években ez 600 körül alakul. Ez még mindig sok, ezért van szükség már fiatal korban a biztonságos közlekedés oktatására, az állam részéről pedig a közlekedés biztonságosabbá tételére.

Cseresnyés Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként kiemelte: az átalakított csomópont másfél éves előkészítés után, kiemelt beruházásként valósulhatott meg. Nemcsak biztonságosabbá teszi az átkelést a járművek, a gyalogosok és a kerékpárosok számára, hanem megkönnyíti a közlekedést a régi és az újonnan épülő ipari parkok irányába is.

202205120803_NKGKOR-15.jpg (1500×1001)(Fotó: Gergely Szilárd)

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a város hat út és két vasútvonal találkozásában fekszik, ami fontos közlekedési csomóponttá teszi. Az új körforgalomtól alig 25 perc alatt érhető el a Balaton, 3 óra alatt pedig az Adriai-tenger.

Mórocz László, a Magyar Közút Zala megyei igazgatója azt mondta: a beruházás azért is volt fontos, mert a 7-es főút ezen szakaszát naponta mintegy 10 ezer jármű veszi igénybe, így a korábban balesetveszélyes kereszteződést felváltó új körforgalom már biztos átkelést tesz lehetővé minden közlekedő számára.

(Forrás: MTI)

 

 

Még érdekes lehet ...


2024. december 18., Szerda

Mi is a város valódi érdeke?

Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.


2024. december 17., Kedd

Van pénz lóvéra

Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.


Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.


Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.


2024. december 12., Csütörtök

A digitális eszközök ajtót nyitnak a világra pár kattintással

30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. 


Ki végzi januártól a szemétszállítást Nagykanizsán?

Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.


2024. december 10., Kedd

Menczer Tamás: muszáj volt tükröt tartanom!

Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


2024. december 05., Csütörtök

Csőtörés miatt beszakadt az úttest a Csengery utcában

A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+