(Fotó: Gergely Szilárd)
Elkészült és fel is avatták a Csónakázó-tónál lévő pumpapályát, ami egy speciális, kerékpáros ügyességi pálya. A beruházás a Turisztikai attrakciófejlesztés a Csónakázó-tónál című, határon átnyúló projekt utolsó eleme volt.
Az avatást megelőző zárókonferencián a horvát partnerek is részt vettek. Az eseményen Balogh László polgármester elmondta, a Csónakázó-tó szabadidőközponttá fejlesztését és a most záruló projektet is még Cseresnyés Péter és a Városfejlesztő Kft. korábbi vezetője, Hederics Erika álmodta meg. Hozzátette, érdemes tovább járni a megkezdett úton, azonban a közgyűlésben jelenleg meglévő kisebbségi helyzetük érzékelhetően gátolja a város korábban megalapozott fejlődési pályáját. Kiemelte, a Mura két partján, a határmenti régióban továbbra is folytatni kell a kiváló együttműködést, amelynek remek példája ez a projekt is.
(Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett, 2010 óta a térségben csaknem 3 millió euró értékben voltak közös horvát-magyar kerékpáros turisztikai fejlesztések, melyek keretében kerékpárutak készültek a határ mindkét oldalán. Továbbá a Csónakázó-tóhoz vezető kerékpárút, az XCO-pálya, a játszótér, a futópálya és a büfé épülete is ilyen programoknak köszönhetően készült el. A fejlesztésekhez az állami tulajdonú Zalaerdő pedig például a kilátó felújításával csatlakozott.
A mostani projekt teljes költségvetése 486 millió forint, ebből Nagykanizsa 154 millió forintot használhatott fel a volt Zöldtábor főépületének felújítására és kerékpáros látogatóközponttá alakításához, az ehhez kapcsolódó bútor- és eszközbeszerzéshez, valamint egy 120 méter hosszú pumpapálya kialakításához.
(Fotó: Gergely Szilárd)
- Egy nagy hiátus van még, aminek megoldásához egy vállalkozó is szükséges, de remélem, hogy a Csónakázó-tó vonzereje segítségünkre lesz. A jelek mindenesetre bíztatóak, hiszen a 2010-es évek elején gyér látogatottságú Csótó mára élettel telt meg - vélekedett Cseresnyés Péter. - Bízom abban, hogy lesz olyan vállalkozó, aki lehetőséget és perspektívát lát a tó partján lévő vendéglőben, felújítja, hasznosítja, s a létesítmény újra étteremként, szálláshelyként, akár rendezvényközpontként tud majd működni.
A hétvégén a felújított zöldtábori épület ünnepélyes avatását is megtartották.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.