(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Több ezer, főleg a Keleti-városrészben élő kanizsai maradt víz nélkül kedd délutántól szerda délelőttig. A csőtörés a Hevesi utcában volt, mint kiderült, egy főnyomóvezeték hibásodott meg. Szerda reggelre az internetet azok a bejegyzések lepték el, amelyek a tájékoztatást hiányolták arról, hogy várhatóan meddig tart a vízhiány, illetve hol és mikor lehet vízhez jutni lajtoskocsikból.
Balogh László polgármester is reagált az esetre. Mint mondta, köszöni az éjszaka, szakadó esőben dolgozó szakemberek munkáját, ám a Vízmű vezetőjétől gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatást szeretne a kanizsaiak érdekében.
- Természetesen nem a polgármesternek kell mindenről elsőként értesülnie, de mint felelősséget érző városvezető annak örülök, még ha szomorú is a hír, ha időben kapok tájékoztatást kanizsai eseményekről, történésekről - tette hozzá a polgármester, aki szerint fontos tanulsága is van az esetnek. Balogh László bízik abban, hogy hasonló helyzetben máshogy viselkednek majd az illetékesek.
- Jelentős késéssel, csupán szerdán reggel 7 óra 7 perckor tájékoztatott Cziráki László, a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. vezérigazgatója a Keleti-városrész jelentős részét érintő, kedd délután óta tartó, óriási problémát okozó vízszolgáltatási hiányról. A problémán felül sajnálattal tapasztaltam, hogy a lakosság kellő tájékoztatása is elmaradt a Vízmű részéről. Épp ezért soron kívül tájékoztatást kértem az ügy felelősétől, Cziráki László vezérigazgató úrtól, hogy miért mulasztotta el a lakosság, illetve az irányomba történő tájékoztatást. Ugyanakkor kértem, gondolja át a Vízmű szakmai működését, hogy a jövőben elkerülhető legyen az ilyen számos kanizsai családot súlyosan érintő probléma - hangsúlyozta a polgármester, aki felszólította a Vízmű vezérigazgatóját, hogy a hasonló jellegű esetek elkerülése érdekében járjon el felelősen gondolkodó vezetőként!
A Vízmű vezérigazgatója a Zalai Hírlapnak válaszolva elmondta: ő is köszöni munkatársai helytállását, hozzátette, a lakossági tájékoztatás a vállalat honlapján és a közösségi oldalán azonnal megtörtént.
Régi problémát orvosolnak a szakemberek.
Pontosan tetten érhető, miként folyik el a pénz a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél - jelentette ki Radics Bálint, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki az önkormányzati cég közfeladatot ellátó tevékenységét vette górcső alá.
Emellett három új járdakapcsolatot is kialakítanak a nemrég megépült sportcsarnok irányába, hogy minden oldalról jól megközelíthető legyen a Kanizsa Aréna.
Két intézményben is elkezdődnek a felújítási munkák.
A munkaterületet hamarosan átadják a kivitelezőnek és várhatóan az ősz folyamán el is készül a beruházás.
A Petőfi utcai beruházás a Kormánytól kapott 588 millió forintos fejlesztési forrásból valósul meg.
Tíz csapat vett részt a 17. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválon, mutatjuk a főzőverseny eredményét.
A Kanizsa Aréna melletti zöldterületen alakítják ki az új játszóteret.
A komplex képességfejlesztés elengedhetetlen a 21. században.
Csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése kezdődik hamarosan a miklósfai városrészben.
Senkit sem zavar az elhanyagolt belváros képe?!
Hamarosan indul az 588 millió forintos kormányzati támogatásból finanszírozott fejlesztések második üteme.
Sokan voltak a 17. Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál mai rendezvényein is.
Rövid videós beszámoló a 2023-as Bor és Dödölle Fesztiválról.
Kamarai díjakat is átadtak a rendezvényen.
Az idei immár a 17. a sorban.