Kanizsa - 2022. november 24., Csütörtök
#Nagykanizsa #közösségi ház #HACSuNK

Felszentelték a kiskanizsai plébánia közösségi házát

Felszentelték a kiskanizsai plébánia közösségi házát

(Fotó: Gergely Szilárd)

Felszentelték a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom plébániájának felújított közösségi házát. Az épület tetejét már korábban kicserélték, a mostani munkákra 132 millió forintot nyertek a HACSuNK, vagyis a Helyi Akció Csoport Nagykanizsa pályázatán.

Ebből teljes körű hőszigetelés készült, napelemeket telepítettek, átalakították a tereket, padlófűtést szereltek be és modern vizesblokkot építettek – mondta el Nagy Vendel plébános.  

- Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő keresett meg az ötlettel, hogy itt, Kiskanizsán alakítsunk ki egy ifjúsági centrumot. Igent mondtam, majd a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően 2022 áprilisában megkezdtük az épület felújítását - tette hozzá Nagy Vendel.  

Az épület több egyházi közösségnek, köztük ifjúságiaknak is, továbbá külsős programoknak is otthont biztosít, illetve az energiaválság miatt a télre bezárt kiskanizsai művelődési ház csoportjai is itt tartják foglalkozásaikat a következő néhány hónapban. 

(Fotó: Gergely Szilárd)

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő arra emlékeztetett, hogy az eredeti elképzelések szerint ez a projekt a belvárosban valósult volna meg.

- Az eredeti tervek szerint az ifjúsági központ a Zrínyi utca és a Fő utca közötti tömbben helyezkedett volna el, azonban a mostani, kanizsai baloldali többség megakadályozta a beruházást. Döntésükkel veszélybe sodortak mintegy 400 millió forintot. Helyi civilek nem akarták, hogy elvesszen ez az összeg, megkerestek, én pedig Vendel atyához fordultam, hiszen tudtam, hogy jó ideje fel akarják újítani ezt a közösségi teret. Vendel atya partner volt, így megvalósulhatott ez a jelentős beruházás - mondta Cseresnyés Péter.          

(Fotó: Gergely Szilárd)

Balogh László polgármester a közösségfejlesztés fontosságát emelte ki. 

- Minden olyan tett, cselekedet fontos, amely a közösségfejlesztés irányába hat. Bízom abban, hogy az amúgy is erős kiskanizsai közösséget még minőségibb szintre tudja emelni a HACSuNK projekt részeként megújult közösségi tér - hangsúlyozta Nagykanizsa polgármestere.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 18., Szerda

Mi is a város valódi érdeke?

Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.


2024. december 17., Kedd

Van pénz lóvéra

Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.


Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.


Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.


2024. december 12., Csütörtök

A digitális eszközök ajtót nyitnak a világra pár kattintással

30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. 


Ki végzi januártól a szemétszállítást Nagykanizsán?

Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.


2024. december 10., Kedd

Menczer Tamás: muszáj volt tükröt tartanom!

Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


2024. december 05., Csütörtök

Csőtörés miatt beszakadt az úttest a Csengery utcában

A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+