(Fotó: archív, MTI/Sóki Tamás)
A mohácsi busók mutatkoznak be február 4-én, szombaton délután az Erzsébet téren. A hagyományőrzők a Kiskanizsai Polgári Olvasókör meghívásának eleget téve érkeznek Kanizsára.
A vidám farsangi kavalkádot felvonulás előzi meg, mely a busók vezetésével 14 órakor indul a kiskanizsai közösségi háztól. A menethez kistraktorral, lovaskocsival, személyautóval, vagy biciklivel bárki csatlakozhat.
A felvonulók várhatóan 15 órakor érkeznek meg az Erzsébet térre, ahol a mohácsi busók felelevenítik a busójárás hagyományát. A kereplőkkel, zajkeltő eszközökkel felszerelkezett busók a tél temetése mellett köszöntik a tavaszt is. A rémisztő, faálarcos, bundás alakok műsorát követően a MužiKaj tamburazenekar és a Szikrák táncegyüttes szórakoztatja a térre látogatókat.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.