(Fotók: Gergely Szilárd)
Sokan választották nagyszombati programnak a múzeum családi napját. A gyerekek a húsvét jegyében kézműveskedhettek, a nagyobban az ünnephez kapcsolódó kamarakiállítást is megtekinthettek.
Szorgos és apró kezek munkálkodtak a szombaton a Thury György Múzeumban, de ezek a kezecskék nemcsak alkottak, hanem nyuszit is simogathattak az intézmény hagyományos húsvéti programján. Ugyan az időjárás miatt az udvari programelemek elmaradtak, de sok család választotta nagyszombatra az intézmény kézműves-foglakozását, amelyen például a hagyományosnak számító technikákkal festhettek tojást a gyerekek és szüleik.
Száraz Csilla, az intézmény igazgatója elmondta, a dél-zalai húsvéti népszokások és hagyományok összességében megegyeznek a dunántúliakkal.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.