Elöl a három dobogós fiatal: Korosecz Tamás (balról), Hörcsöki Aliz és Jandó Péter. Mögöttük felkészítő tanáraik és a szakképzési centrum vezetői (Fotó: Zalakocka)
Országszerte hétezer tanuló vett részt az Ágazati és ágazaton belüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén (ÁSZÉV), ahol a Nagykanizsai Szakképzési Centrumhoz tartozó intézményekből 15 diák jutott az országos döntőbe.
A remek eredményekről kedden tartott sajtótájékoztatót Bene Csaba kancellár és Andra Zoltán főigazgató. Mint elmondták: a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny mellett az ÁSZÉV a három legrangosabb megmérettetés közé tartozik a szakképzés terén.
– Idén 47 tanulónk vett részt a többfordulós versenyen, s az országos döntőbe 15 fiatal kvalifikálta magát – árulta el Bene Csaba kancellár, aki kiemelte: a döntősök közül három kiemelkedő eredmény is született, Korosecz Tamás a rendészeti és közszolgálati ismeretek tantárgyból országos első helyezést ért el, Jandó Péter a gázipari és fluidumkitermelő ismeretek tantárgyból országos második helyezett lett, míg Hörcsöki Aliz az irodai ügyviteli ismeretek tárgyból az országos harmadik helyezést szerezte meg.
A három dobogós mellett az országos döntőbe jutott még Váradi Dzsenifer Eugénia, Gerics Ramóna, Hegedűs Veronika (Egészségügyi ismeretek), Lekszikov András, Müller Balázs, Gether Dávid, Harmath Krisztofer (Gázipari és fluidumkitermelési ismeretek), Hegedüs Réka (Irodai ügyviteli ismeretek), Bakonyi Klaudia (Vendéglátóipari ismeretek) és Zrinyi Dzsenifer (Sport ismeretek).
- Ez a remek eredmény az elmúlt négy év lelkiismeretes munkájának köszönhető, ami a diákjainkat és a felkészítő tanárokat egyaránt jellemzi - hangsúlyozta Anda Zoltán, a szakképzési centrum főigazgatója.
Az első tízbe jutott diákok a tárgyjutalom mellett 100 plusz pontot is kapnak a felvételi eljárás során.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.