Lukács Erika, az Egyesített Bölcsőde vezetője (balról), Varsányi Péterné, Herléné Szilajka Anikó, az év bölcsődei dolgozója, Felsőné Kovács Zsuzsanna és Balogh László polgármester (Fotó: Zalakocka)
Nagykanizsán az alig egy éve átadott Manóvár Bölcsődében rendeztek szakmai nappal egybekötött ünnepséget, ahol elsőként Lukács Erika, az Egyesített Bölcsőde vezetője szólt kollégáihoz.
Mint mondta: az első bölcsőde megnyitása óta 171 év telt el, s ez idő alatt változott az intézmények megítélése, változtak a szakmai elvárások, követelmények, de egy dolog változatlan maradt, mégpedig a gyermekekkel szemben érzett felelősség.
A szakmai vezető köszöntését követően Balogh László polgármester szólt a bölcsődei dolgozókhoz. Mint mondta: egy ilyen intézmény és a benne dolgozók búrát, menedéket, óvóhelyet biztosítanak a gyerekeknek, akik olykor életük meghatározó élményeit is itt szerzik.
A köszöntőket követően az év bölcsődei dolgozója elismerést is átadták, amit idén a Belvárosi Bóbita Bölcsőde kisgyermeknevelője, Herléné Szilajka Anikó vehetett át.
Hagyományteremtő szándékkal idén a nyugdíjba vonuló kollégáktól is méltó búcsút vett a kollektíva. Idén ketten, Varsányi Péterné és Felsőné Kovács Zsuzsanna döntött a nyugdíjba vonulás mellett, mindketten a Rózsa Bölcsőde kisgyermeknevelői voltak.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.