A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért (Fotó: Gergely Szilárd)
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban. Az ünnepségen Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő mondott beszédet és arról szólt, hogy ritkán helyezzük saját életünket nemzeti, történelmi perspektívába, s ebben nem különböztek tőlünk azok, akik előtt most fejet hajtunk.
- Miközben emberi nagyságukról, bátorságukról és áldozatukról beszélünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy nem születtek ők sem hősnek, ők is emberek voltak, akárcsak mi – mondta. - Aztán a történelem megváltoztatta az életüket. Nem akartak hősök lenni, mégis azzá váltak. Annyival azonban tartozunk nekik, hogy megbecsüljük nyugalmas hétköznapjainkat, szabadságunkat és boldogságunkat, amelyért ők feláldozták a sajátjukat, vagy akár az életüket is. Rájuk gondolva szem előtt kell tartanunk a sorsdöntő percekben, életünk a haza életének egy pillanata is, ez kell, hogy minden döntésünket irányítsa.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő mondott emlékező beszédet (Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő Zrínyi Miklós figyelmeztető szavait idézte fel beszédében: „Ha az őrálló a közeledő kardot nem jelzi, a fegyvertől elveszettek vérét az ő kezéből kéri számon az Úr!” Ebben a mondatban a kard nem magát a harci eszközt jelenti, hanem áttételesen a fenyegető veszélyt is szimbolizálja. Igen, ez volt Magyarország dolga, küldetése Zrínyi korában, és azt kell mondanunk, hogy napjainkban is. Szólnunk és tennünk kell, mert látjuk a fenyegető veszélyt. Látjuk, hogy a megszokott, keresztény gyökerekre és hagyományokra alapuló európai életünk veszélyben van. Látjuk, hogy a szomszédunkban folyó háború a mindennapjainkat, a biztonságérzetünket, az anyagi és fizikai biztonságunkat veszélyezteti, amit sajnos körülöttünk a vezetők nem éreznek, vagy nem akarnak tudomásul venni.
A megemlékezésen Nagy Vendel címzetes apát, plébános és Bertók Dániel református lelkipásztor mondott imát a hősök lelki nyugalmáért (Fotó: Gergely Szilárd)
A politikus szerint nem változott az a rövidlátó brüsszeli politika sem, amely nem látja a korlátok nélküli bevándorlás veszélyeit a nemzeti és európai kultúrára.
- És látjuk azt is, hogy a mai felelőtlen úgynevezett európai elit ezt nem akarja érteni. Sőt, éljünk a gyanúperrel, mintha segítené, ösztönözné, támogatná mindazt, ami körülöttünk történik. Ezek a meggondolatlan, butaságból, tájékozatlanságból, tudatlanságból táplálkozó szándékok megváltoztathatják, lerombolhatják az életünket, veszélybe sodorva biztonságunkat. Ha nem szólunk, nem cselekszünk, azt rajtunk kéri számon az Úr. A történelem most nekünk ad feladatot. Feladatot kaptunk, hogy bár hősi áldozatot nem kérve, de küzdjünk igazunkért, nemzeti értékeinkért. Megkaptuk eszközként az erkölcs, a józanság, a szó, a cselekedet és a voksolás fegyverét, hogy azt Magyarország és Európa javára fordítsuk - tette hozzá.
Az ünnepség végén a pártok, intézmények, szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat az emlékműnél.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.