Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita, a Kertvárosi Tagóvoda óvónője (A kép forrása: Facebook)
Átadták a 2022-es Családháló-díjakat, melyre az idei évben rekordszámú felterjesztés érkezett. A 2013-ban alapított elismerés azokat az intézményeket és szakembereket illeti, akik a legtöbbet tették a családokért.
A napokban tartott átadón Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében elmondta, az állam szívesen támogatja a családokat, mert ebben látja a nemzet jövőjét. Hangsúlyozta:
a család a legfőbb érték, a család az élet, az élet továbbadása, minden, ami mi vagyunk.
Az eseményen intézményi és egyéni kategóriában adtak át elismeréseket. 2022 óvónője a kanizsai Tóthné Garai Rita lett. A Nagykanizsai Központi Óvoda Kertvárosi Tagóvodájának óvónője a díjat kiemelkedő nevelői tevékenységéért, a gyermekekért és a családjaikért végzett kiváló és lelkiismeretes munkájának elismeréseként vehette át.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.