Kanizsa - 2023. június 05., Hétfő
#Nagykanizsa #Miklósfa #családi nap #közösségformálás

Közösségformáló családi napot tartottak Miklósfán

Közösségformáló családi napot tartottak Miklósfán

Harmadik alkalommal szervezték meg a közösségkovácsoló eseményt (Fotó: Gergely Szilárd)

A miklósfai Mindenki Háza udvarán rendezett családi napot szombaton a Közművelődési és Városszépítő Egyesület. Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.

- A miklósfaiak példát mutatnak azzal, hogy ilyen színvonalas programmal rukkoltak elő - fogalmazott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. - A településrészen olyan csapat dolgozik a lakókért, akik ismerik őket, a szokásaikat, s tudják mire vágynak. Többek közt ettől is szeretik ezt az eseményt annyian, sőt gyakran a városból is eljönnek a koncertekre. A rendezvény megvalósításához pályázaton nyert forrás adott segítséget, ám a helyiek közös akaratával együtt vált eredményessé.

Az egyesület vezetője, dr. Lajkó Mihály elmondta: harmadik alkalommal tartották meg közösségkovácsoló eseményt, melyen minden korosztály találhatott magának elfoglaltságot.   

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. október 21., Hétfő

Forrnak az indulatok az állatmenhely bezárása miatt

Mutatjuk a levelet, ami alapján Balogh László korábbi polgármester kénytelen volt feljelentést tenni.


2024. október 19., Szombat

Bezáratta a kanizsai állatmenhelyt a kormányhivatal

A döntés végleges és fellebbezésre nincs lehetőség.


Lemondott képviselői mandátumáról

Összeférhetetlenség miatt mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról Bata Hajnalka.


2024. október 11., Péntek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.


2024. október 10., Csütörtök

Folytatódik a NagyON Kanizsa polgári est sorozata

Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.


2024. október 08., Kedd

Magyarország nem gyarmat!

A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.

+