Esti és éjszakai programok

Ahogy tavaly, úgy idén is, színpadi produkciókkal is várják a családokat a Múzeumok éjszakáján, a Thúry György Múzeumban (A kép forrása: Facebook/Thúry György Múzeum)

Múzeumok éjszakája a Thúry-múzeumban

Nagykanizsán szombaton a Thúry György Múzeum és a Magyar Plakát Ház 16 órától Ékes öltözetek - sokszínű hagyományok című rendezvényével csatlakozik a Múzeumok éjszakája elnevezésű országos programsorozathoz. Az ingyenesen látogatható programon a hivatalos megnyitót 17 órakor tartják a Fő utca 5. szám alatti épületben, ahol átadják a Kerecsényi Edit emlékplakettet, de bemutatják az éj műtárgyát is. Emellett lesz még: népviseletbe öltözött csoportok bemutatója, néptáncosok fellépése és tárlatvezetés is. A gyerekek gabonát őrölhetnek, valamint csontokat is kereshetnek az udvaron. A napot éjfélkor koncert és tűzugrás zárja.

Szent Iván-éji vigasság

Nagykanizsán szombaton a Medgyaszay Ház előtti kőszínpadon, rossz idő esetén az intézményben 19 órától Szent Iván-éji vigasságot szerveznek. Az ingyenes esemény zenés műsorral indul, melyben Kovács Szilvia musicalt énekel, majd a Zalagyöngye Művészeti Műhely és a horvát Novi Marof kulturális és művészeti társaság műsorát láthatja a közönség. 21 órától táncház lesz, amit tűzugrás követ.

202306230910_sz_ivan.jpg (1060×1500)(Forrás: Facebook)

Könnyűzenei koncert a Kanizsa Arénában

Nagykanizsán szombaton a Kanizsa Arénában retro estet szervez több, miháldi kötődésű civil szervezet 17 órától. Az eseményen fellép: Kovács Kati, B. Tóth László, Dj. Náksi és a Neoton Família sztárjai.

Jubileumi előadás Nagybakónakon

Nagybakónakon szombaton a Szákai Színjátszók Szent Iván-éj alkalmából szombaton 19 órától tartják megalakulásuk 15. évfordulója apropóján jubileumi fellépésüket a település művelődési házában. A körülbelül másfél órás, ingyenesen látogatható programon bemutatják Móricz Zsigmond Dufla pofon és A Zördög című művét, valamint Nóti Károly Lepsénynél még megvolt című kabarédarabját.

Női mesekör Miklósfán

A miklósfai Mindenki Házában szombaton 19.30-kor Szent Iván-éj alkalmából Kulcs önmagadhoz címmel női meseköri foglalkozást szerveznek. Ezt követően több ásványról hallhatnak előadást a résztvevők, majd 21.30-kor táncház és tűzugrás lesz. A programok alatt a férfiakat batyus bár várja.

Még érdekes lehet ...


2024. október 21., Hétfő

Forrnak az indulatok az állatmenhely bezárása miatt

Mutatjuk a levelet, ami alapján Balogh László korábbi polgármester kénytelen volt feljelentést tenni.


2024. október 19., Szombat

Bezáratta a kanizsai állatmenhelyt a kormányhivatal

A döntés végleges és fellebbezésre nincs lehetőség.


Lemondott képviselői mandátumáról

Összeférhetetlenség miatt mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról Bata Hajnalka.


2024. október 11., Péntek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.


2024. október 10., Csütörtök

Folytatódik a NagyON Kanizsa polgári est sorozata

Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.


2024. október 08., Kedd

Magyarország nem gyarmat!

A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.

+