Kanizsa - 2023. július 11., Kedd
#Nagykanizsa #Kanizsa Aréna #ÉVE-frakció

Hatalmas öngólt rúgott az ÉVE

Hatalmas öngólt rúgott az ÉVE

A végelszámolás miatt nem kaphat önkormányzati támogatást a Kanizsa Aréna (Fotó: archív, Gergely Szilárd)

Egy fillér önkormányzati támogatást sem kaphat a Kanizsa Aréna, sőt az eddig kifizetett pénzeket is vissza kell utalnia a létesítményt üzemeltető Kft.-nek, mivel az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója elindította a cég végelszámolását - jelentette be a kedden tartott sajtótájékoztatón Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a jogászokban bővelkedő ÉVE-frakcióról megint kiderült, hogy fogalmuk sincs a jogszabályi környezetről.

- A Kanizsa Aréna új ügyvezetője, s egyben végelszámolója, Karácsony Károly nemrég levelet írt Balogh László polgármesternek, hogy a cég fizetőképességének megőrzése érdekében az eredeti ütemezést előrehozva 22,5 millió forintos támogatást kér az önkormányzattól - árulta el Szabó Szilárd. - Erre azonban nincs lehetősége az önkormányzatnak, hiszen a helyi rendelet kimondja: nem adható önkormányzati támogatás, amennyiben végelszámolási eljárás van folyamatban egy cég ellen, és a meglévő támogatási szerződéstől is kötelezően el kell állni ebben az esetben.

Szabó Szilárd rámutatott:

teljesen nyilvánvaló, hogy az ÉVE előre megfontolt szándékkal akarja tönkre tenni a Kanizsa Arénát, csak azért, mert azt a kormány építtette a kanizsai embereknek.

- A jogi jártasságára annyira büszke Fodor és Károlyi képviselőnek azt javaslom: először tájékozódjanak, s csak aztán tegyenek javaslatot az önkormányzatot és annak cégeit érintő kérdésekben - mondta Szabó Szilárd, aki emlékeztetett: az elmúlt négy évben több alkalommal is a vármegyei kormányhivatalnak kellett törvényességi észrevételt tennie az ÉVE javaslatai miatt. - Ha a jövőben az ÉVE szeretné elkerülni, hogy nevetség tárgya legyen a frakciójuk, egyeztessenek velünk a várost érintő kérdésekben, mi szívesen segítünk.

Szabó Szilárd végezetül azt kérdezte: ha fizetésképtelenné válik a Kanizsa Arénát üzemeltető cég, akkor mi lesz a bérlőkkel, s a már lekötött rendezvényekkel, nem beszélve azokról a sportegyesületekről, melyek a létesítményben játszák mérkőzéseiket?

Még érdekes lehet ...


2024. október 21., Hétfő

Forrnak az indulatok az állatmenhely bezárása miatt

Mutatjuk a levelet, ami alapján Balogh László korábbi polgármester kénytelen volt feljelentést tenni.


2024. október 19., Szombat

Bezáratta a kanizsai állatmenhelyt a kormányhivatal

A döntés végleges és fellebbezésre nincs lehetőség.


Lemondott képviselői mandátumáról

Összeférhetetlenség miatt mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról Bata Hajnalka.


2024. október 11., Péntek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.


2024. október 10., Csütörtök

Folytatódik a NagyON Kanizsa polgári est sorozata

Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.


2024. október 08., Kedd

Magyarország nem gyarmat!

A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.

+