Bizzer András alpolgármester (jobbról) és a kivitelezéssel megbízott Reaszfalt Kft. képviseletében, Komáromi Zsolt (Fotó: Gergely Szilárd)
Mint megtudtuk: a közel nettó 80 millió forintos beruházás keretében 45 parkolóhely kialakítására kerül sor a Munkás utca 10. és a Kazanlak Körút 1. számú társasházak közötti zöldterületen, illetve járdakapcsolat is létesül a Kanizsa Arénáig. A tervek szerint a beruházás miatt csupán egyetlen fát kell kivágni, a területen lévő többi fa megmarad vagy átültetésre kerül.
A munkaterület átadásán Bizzer András alpolgármester is jelen volt, aki úgy fogalmazott: végre megkezdődhetnek a munkálatok és ezzel némiképpen enyhül majd a parkolási probléma a városrészben.
– A szükséges forrást az 588 millió forintos kormányzati fejlesztési támogatás biztosítja – mondta az alpolgármester, aki hozzátette: ezt a beruházást már régóta szorgalmazta, legelőször még a terület önkormányzati képviselőjeként. – Sajnálatos módon a jelenlegi önkormányzati ciklus elején a baloldali ÉVE-frakció leszavazta azt a kezdeményezésemet a közgyűlésben, hogy a kanizsai városi költségvetés biztosítson forrást a parkoló megépítésére – emlékezett vissza Bizzer András alpolgármester. – Ennek következtében nem tehettem mást, mint egyéb forrás után néztem és a városunknak nyújtott jelentős kormányzati támogatásoknak köszönhetően adódott is a lehetőség, hogy alpolgármesterként a keleti városrészért lobbizva elérjem, hogy az 588 millió forintos kormányzati fejlesztési támogatásnak része legyen a mostani parkolóépítés, illetve az ehhez kapcsolódó járdahálózat kialakítása. Köszönet ezért a kormánynak, Cseresnyés Péternek, a térség országgyűlési képviselőjének és Balogh Lászlónak Nagykanizsa polgármesterének is.
Az alpolgármester kiemelte azt is, hogy ez a beruházás már legalább egy éve elkészülhetett volna, ha a közgyűlési többséget birtokló baloldali ÉVE-frakció nem akadályozza az 588 millió forintos kormányzati támogatás mihamarabbi felhasználását.
– Sajnos az akadékoskodásuk odáig vezetett, hogy most az utolsó pillanatban kell befejezni számos olyan fontos városi fejlesztést, amelyek forrását az 588 millió forintos kormányzati támogatás biztosítja az idei év végéig. Remélhetőleg ezeket a fejlesztéseket és eredményeket nem akarja majd magának tulajdonítani a baloldali ÉVE frakció, hisz a döntéseikkel számos alkalommal csak hátráltatták a sikeres befejezést – fogalmazott Bizzer András.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.