Kanizsa - 2023. augusztus 07., Hétfő
#153 millió forint #Nagykanizsa #Bizzer András #Fidesz-frakció

A Fidesz erre költené a nemrég kapott 153 millió forintot

A Fidesz erre költené a nemrég kapott 153 millió forintot

Bizzer András alpolgármester kezdeményezte a tárgyalásokat a 153 millió forint megszerzéséről  (Fotó: archív, Gergely Szilárd)

A Fidesz-frakció szerint az összeget az infrastruktúra javításának szempontjából fontos fejlesztésekre kellene fordítani. 

A kanizsai Fidesz-frakció szerint a város rendelkezésére álló, nemrég megkapott 153 millió forintot fontos fejlesztésekre kellene fordítani; így a Pivári utca felújítására és víziközmű kiváltására, a Miklósfa utca járdafelújítására, a sánci városrészben lévő játszótér bővítésére, egy gyalogos-átkelőhely kialakítására, valamint új parkolóhelyek kialakítására a MAORT-telepen. A Fidesz-frakció meglátása szerint ezek a fejlesztések kiemelkedően fontosak a város lakóinak és az infrastruktúra javításának szempontjából.

A Fidesz-frakció a város érdekeit szem előtt tartva javasolja ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítását, és bízik abban, hogy a közgyűlési többséggel rendelkező Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója nem akadályozza meg a szükséges döntések meghozatalát a város további fejlődésének érdekében.

Bizzer András alpolgármester jelezte: tudják, hogy további területeken is lenne szükség fejlesztésekre, de jelenleg nincs elegendő szabad forrás a városi infrastruktúra fejlesztésére, ami egyértelműen az ÉVE-frakció korábbi hibás döntéseinek a következménye.

Még érdekes lehet ...


2024. október 21., Hétfő

Forrnak az indulatok az állatmenhely bezárása miatt

Mutatjuk a levelet, ami alapján Balogh László korábbi polgármester kénytelen volt feljelentést tenni.


2024. október 19., Szombat

Bezáratta a kanizsai állatmenhelyt a kormányhivatal

A döntés végleges és fellebbezésre nincs lehetőség.


Lemondott képviselői mandátumáról

Összeférhetetlenség miatt mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról Bata Hajnalka.


2024. október 11., Péntek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.


2024. október 10., Csütörtök

Folytatódik a NagyON Kanizsa polgári est sorozata

Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.


2024. október 08., Kedd

Magyarország nem gyarmat!

A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.

+