(Fotó: Zalakocka)
A nagykanizsai Sétakertbe nemrégiben a városüzemeltető cég internetes közösségi oldalon tett tájékoztatása szerint „egyedi könyvszekrény” került. A megoldás ötletes, de itt lenne az ideje, hogy a park másik részeivel is foglalkozzanak.
A park esténként még mindig sötét, csak néhány lámpa világít, így csak napközben látogatható biztonságosan. Egyik szegletében pedig torzóként emelkedik ki néhány egymásra pakolt betontömb. Egykor szobortalapzat lehetett, vagy bunker bejárat, ma már nem tudni, de úgy tűnik elfeledkeztek a Sétakertnek erről a szegletéről.
„Az ámulattól elakad a lélegzetem, amikor újra és újra meghallgatom ezt a robothangon elmondott korszakos és éleslátó gyorselemzést.”
Több mint 40 egyetemi hallgató vehette át a diplomáját.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?