Radics Bálint képviselő a megújult útszakaszt mutatja (Fotó: zalakocka.hu)
Elkészült az Iskola utca részleges felújítása, a miklósfai városrészben található útszakasz közel 250 méter hosszúságban kapott új aszfaltburkolatot.
Mint azt kedden délelőtt a helyszínen Radics Bálint, a terület önkormányzati képviselője elmondta: a bruttó 14 millió forintos beruházás az 588 millió forintos kormányzati támogatásból valósulhatott meg.
– Az utca útburkolatának felújítása a Miklósfa utcától egészen az általános iskoláig készült el – mondta a képviselő, aki jelezte: örült volna ha az egész utca új aszfaltburkolatot kap, de lényegében az iskoláig érzékelhető nagyobb forgalom, s most az volt az elsődleges szempont, hogy a diákok és a szülők közlekedését megkönnyítsék. A felújított útszakaszon a vízelvezetés javítása is megtörtént, illetve egy kis híd is épült, ami az iskola jobb megközelítését szolgálja.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.
A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...
A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.
Kivételes összefogással rakták le a dél-zalai városban a felsőoktatás alapjait
Ha nem tudunk érkezni a foglalt időpontunkban, töröljük azt.