Kanizsa - 2023. november 30., Csütörtök
#Szabó Szilárd #Kisfakos #Damjanich utca #aszfaltozás #Nagykanizsa #kormányzati támogatás

Kisfakoson is befejeződött az útfelújítás

Kisfakoson is befejeződött az útfelújítás

Szabó Szilárd a felújított Damjanich utcában (Fotó: zalakocka.hu)

A kisfakosi városrészben is elkészült a Damjanich utca aszfaltozása, a bruttó 22,3 millió forintos beruházás keretében 880 méter hosszúságban és 3 méter szélességben került új burkolat az útszakaszra.

Mint arról Szabó Szilárd, a terület önkormányzati képviselője beszámolt: az utca mindkét oldalán lakóingatlanok találhatók, ezért is volt fontos a felújítás, hiszen az itt élők nap mint nap közlekednek a szakaszon.

- A felújított szakasz zúzottkő alapréteggel rendelkezett, a padkák is zúzottkővel voltak kiépítve, ennek ellenére az útszakasz nagyon elhasználódott - hangsúlyozta a képviselő, aki örömét fejezte ki, hogy az 588 millió forintos kormányzati támogatás terhére sikerült végre megoldani ezt a problémát. - Azért, hogy a most felújított útszakaszt sokáig tudják használni az itt élők, fontos lenne megoldani a vízelvezetést is, ennek mikéntjéről további egyeztetéseket kezdeményezek a VIA Kanizsa Városüzemeltető Zrt.-vel - szögezte le Szabó Szilárd.

Még érdekes lehet ...


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.


2024. november 17., Vasárnap

Segít a tanulásban és a világra való kitekintésben

A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.


Elkezdték kipostázni a kérdőíveket

Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.


2024. november 13., Szerda

Káderek, kegyeltek és hatalom-átmentők

Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.


2024. november 08., Péntek

Merre tovább?

A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.


2024. november 07., Csütörtök

Polgári est Mező Gáborral

November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.


Idén fókuszban a nagykanizsai tehetségek

November a helyi tehetségtámogatás hónapja.


Kanizsa nélkül is működik a kistérségi társulás

Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.


2024. november 02., Szombat

Átvette megbízólevelét

Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.


Segítik a pályaválasztást

Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+