A Közös Agrárpolitikáról szerveztek gazdálkodóknak fórumot Kanizsán (Fotó: Zalakocka)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége tartott szakmai fórumot a napokban az uniós Közös Agrárpolitikáról, különös tekintettel az induló vidékfejlesztési pályázatokra.
A rendezvényt megelőzően sajtótájékoztatón Sabján Krisztián, a NAK Zala vármegyei elnöke elmondta, hogy a Közös Agrárpolitika a gazdálkodók jövőjéről is szól.
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy Dél-Zalában a mezőgazdaság szinte minden ága jelen van, így a kertészet, a szántóföldi művelés, a gyümölcstermesztés, állattenyésztés. Az itteni gazdák eredményes munkát tudnak végezni és az innováció is megjelenik. Olyan ültetvényes termelés folyik például Nagyrécsén, ami nyugati technológiát is felhasznál példát mutatva másoknak, hogyan lehet hatékonyabb földhasználatot elérni, s jó megélhetést is biztosít.
Süle Katalin, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke, a MAGOSZ alelnöke külpolitikai kitekintést adott, Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára pedig arról tájékoztatott, hogy 69 vidékfejlesztési pályázati felhívást hirdetnek meg idén 5500 milliárd forint értékben az agrárium megújításáért.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a kormány agrárpolitikájáról szólt európai kitekintéssel. Elmondta, hogy míg Németországban azért tüntetnek a gazdák, mert megvonták tőlük a gázolaj jövedéki adó visszatérítés összegét, addig a magyar kormány a rendelkezésre álló forrás mértékéig megemelte a visszatérítés mértékét és fenntartja azt.
Arról is beszélt, hogy változásra lenne szükség az unióban:
a gazdák azt várják el, hogy az ukrán termékek beáramlását állítsák le, mert tönkretették az unió piacait, a gazdákat,
s azonos feltételeket követeljenek meg minden esetben az unió területére beérkezett agrár alapanyagok és feldolgozott élelmiszeripari termékek esetében. De erről hallani sem akarnak a vezetők, mi több meghosszabbították újabb egy évre a vámmentességet, Magyarország pedig lezárta a határt 23 érintett termék esetében.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.