(A kép forrása: Facebook/Zala vármegyei rendőrség)
Egy férfi életének megmentésében segítettek a helyi rendőrök húsvéthétfőn - adta hírül Facebook-oldalán a Zala vármegyei rendőrség.
Mint a bejegyzésben olvasható: a baleset-helyszínelők Nagykanizsán egy parkolóban figyeltek fel egy mentőautóra, ami mellett a mentősök újraélesztettek egy földön fekvő személyt. Azonnal megálltak és felajánlották segítségüket.
Németh Dávid r. főtörzsőrmester, aki egyben végzett mentőtechnikus is, leváltotta az egészségügyi dolgozót és folytatta a mellkaskompressziót, miközben Tóth Attila r. törzszászlós ballonnal lélegeztette a magatehetetlen férfit. A rendőrök segítségével sikerült stabilizálni a szerencsétlenül járt személyt a mentősöknek, akit ezután a nagykanizsai kórházba szállítottak.
A rendőr nemcsak szolgál és véd, életet is ment, ha kell! - zárták a bejegyzést.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.