Bene Csaba: az ÉVE eddig sem vállalta a felelősséget saját döntéseiért Fotó: zalakocka.hu
Egyetlen kérdést kell feltennie minden kanizsai választópolgárnak, mégpedig azt, hogy elégedettek-e a város fejlődésével 2019 óta – hangsúlyozta Bene Csaba, a Fidesz kanizsai elnökségének tagja annak kapcsán, hogy a minap bemutatta képviselő jelöltjeit az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE).
Bene Csaba rámutatott: az előző helyhatósági választáson az ÉVE egy fős többséget szerzett a közgyűlésben és noha Balogh László, a Fidesz-KDNP színeiben lett polgármester, attól még minden releváns döntést az ÉVE hozott meg.
– A választópolgároknak azt kell eldönteniük, hogy az elmúlt cirka négy és fél évben elégedettek voltak e a várost vezető ÉVE munkájával – mondta Bene Csaba, aki hozzátette: ő maga úgy látja, hogy az ÉVE számos ígéretét nem tudta megvalósítani, erre a legékesebb bizonyíték a Hevesi-Rózsa utcai körforgalom, de a zeneiskola átköltöztetése sem valósult meg vagy éppen az 588 millió forintos kormányzati támogatás egy részének visszafizetése is a Fodor Csaba irányította többséget terheli. – Mindeközben magukénak tulajdonítanak olyan fejlesztéseket, melyekhez a kormány adott anyagi támogatást, mint például az új ipari park kialakítása.
Bene Csaba hozzátette: az ÉVE frakció kiüresítette a polgármesteri tisztséget, szinte minden jogkört elvonva Balogh Lászlótól.
– Horváth Jácint és társai büszkén hirdetik, hogy nem kívánnak együttműködni a kormánnyal, ami egy megyei jogú város esetében a további leépüléshez vezet – fogalmazott Bene Csaba, aki emlékeztetett: az ÉVE sosem vállalta döntéseinek felelősségét, hol a járványt, hol a kormányt, hol a kisebbségben lévő Fidesz-frakciót hibáztatták saját sikertelenségükért.
Bene Csaba szerint: az ÉVE városvezetési módszereiben nem lehet változásra számítani, hiszen szinte kivétel nélkül ugyanazokat a képviselőket jelölték, akik eddig is a közgyűlésben ültek.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.