Bene Csaba: több kérdésre is választ várunk Horváth Jácinttól és az ÉVE-frakciótól (Fotó: Zalakocka)
Végül mégiscsak bebizonyosodott, hogy a Petőfi utcai víztorony külső felújítására időhiány miatt nem kerülhetett sor, ráadásul Horváth Jácint és az Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója ezt a hibát még egy jogsértéssel is tetézte, amikor a Vízművel eredménytelenné nyilváníttatták a közbeszerzési eljárást – mutatott rá Bene Csaba, a kanizsai Fidesz elnökségi tagja annak kapcsán, hogy a közbeszerzési döntőbizottság a napokban 1 millió forintos bírságot szabott ki a szolgáltatóra.
Mint arra Bene Csaba emlékeztetett: az 588 millió forintos kormányzati támogatást roppant lassan – közel két év alatt – használta fel a várost irányító ÉVE-frakció, ezért a víztorony külső felújítására már nem volt idő.
– Ezt maga Horváth Jácint ismerte el a Kanizsa Médiaház 2023. november 8-i adásában, ahol elmondta, hogy a Vízművet ők bízták meg egy feltételes közbeszerzés kiírására, amihez végül nem biztosította az önkormányzat a forrást – foglalta össze Bene Csaba, aki hozzátette:
Horváth Jácint, az ÉVE polgármesterjelöltje fölényeskedve azt is közölte, hogy a Vízmű szabályosan járt el és hogy ezt közbeszerzési döntőbizottság is megállapítja majd.
– Hát nem így történt, a közbeszerzési döntőbizottság ugyanis több jogsértést állapított meg, ezért aztán komoly büntetést szabott ki. Az igazán megdöbbentő mégsem ez, hanem ami a kulisszák mögött történhetett. Bárki szerint is hihető az a magyarázat, hogy a Vízmű vezetése önmagától mondott le a víztorony felújításáról, miközben pontosan tudták, hogy a felújítás indokolt és időszerű? Nem az történt véletlenül, hogy nem az a vállalkozó adta a legkedvezőbb árajánlatot, akit Horváth Jácinték reméltek? Ha így történt, ki utasította a közbeszerzés érvénytelenítésére a Vízmű vezetését?
Bene Csaba szerint nem véletlen, hogy hallgatásba burkolózik az ÉVE, hiszen a kiszabott büntetés tükrében ezekre a kellemetlen kérdésekre is választ kellene adniuk.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.