Lezárások várják a közlekedőket a város napján (Fotó: archív, Gergely Szilárd)
A hétvégi városnapi fesztivállal összefüggésben jelentős forgalmirend-változások várhatók április 25. (csütörtök) és április 28. (vasárnap) között a város több pontján. Ezért a szervezők a lakosság odafigyelését és türelmét kérik.
A szervezők, vagyis a Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa Turizmusáért Egyesület közleményéből kiderül, hogy a közlekedőknek főleg az Erzsébet téren és annak környékén kell figyelniük az útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra és forgalmirend-változásokra.
Április 25-én, csütörtökön 18 órától április 28-án, vasárnap 5 óráig parkolási tilalom és teljes útzár lesz érvényben a tér keleti szakaszán a Fő út és a Rozgonyi utca között, valamint a nyugati szakaszon a polgármesteri hivatalnál. Szintén ebben az időszakban útzárra kell még számítani a Fő út Zárda utca és Sugár utca közötti részén. Az útlezárások területére a fenti időpontokban csak a lakók, a vásárosok, a vendéglátósok, a fellépők, valamint a rendezőség tagjai hajthatnak be a rendezők által biztosított behajtási engedéllyel.
Ezen felül az autóbusz-közlekedésben is változások várhatók. Április 25-én (csütörtök) 18 órától április 27. (szombat) üzemzárásig forgalmi korlátozás lép életbe. Lezárják a Fő út Zárda utca és Sugár utca közti szakaszát. A Dél-Zalai Áruház megállóhelyet áthelyezik részben a Zrínyi utcában kialakított ideiglenes megállóhelyre, részben a Rozgonyi u. 1. elnevezésű megállóhelyre. Az autóbuszok terelőútvonalon közlekednek. Április 28-án (vasárnap) üzemkezdettől az autóbuszok újra az eredeti útvonalon közlekednek.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.