Kanizsa - 2024. május 25., Szombat
#Nagykanizsa #Csónakázó-tó #sportnap #közösségi élmény #vakok és gyengénlátók

Közösségi esemény

Közösségi esemény

Balogh László polgármester (jobbról) és Choma Balázs, a Vakok és Gyengénlátók Zala Vármegyei Egyesületének elnöke sakkozik (Fotó: Zalakocka)

A Vakok és Gyengénlátók Zala Vármegyei Egyesülete a Csónakázó-tónál szervezte meg sportnapját, melyen Balogh László polgármester köszöntötte a résztvevőket Choma Balázs, az egyesületének elnökének társaságában.

A polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: önmagunknak is el kell fogadnunk saját hibáinkat, erőnket és tehetségünket. És a közösségnek is így kell tennie a teljesség megélése érdekében, hogy elfogadjuk a másik embert, segítjük és támogatjuk, hogy megtaláljuk a közös ritmust, az arányos összetartozást, hogy végül harmonikus egészet alkossunk.

- A sportok mindezt tökéletesen megtestesítik és jelképezik - mondta. - Hiszen az évezredes hagyománnyal bíró sportok az egyenes kiállást, a stratégiai gondolkodást, a becsületet és a kitartást jelentik és jelenítik meg az emberi civilizációban. Ősidőktől fogva a nevelést, a lelki erőt és a lélek nemesítését is magukban foglalják, hiszen megtanítják a küzdő feleket arra, hogy tiszteljék ellenfelüket és önnön magukat, hogy az érzelmeket távlati célokká szelídítsék. De megtanít arra is, hogy elviseljük a kudarcokat, hogy a vereség keserű fájdalmát is a céljaink alá tudjuk rendelni, fenntartva a hosszú távú gondolkodás elsőbbségét.

Még érdekes lehet ...


2024. december 18., Szerda

Mi is a város valódi érdeke?

Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.


2024. december 17., Kedd

Van pénz lóvéra

Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.


Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.


Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.


2024. december 12., Csütörtök

A digitális eszközök ajtót nyitnak a világra pár kattintással

30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. 


Ki végzi januártól a szemétszállítást Nagykanizsán?

Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.


2024. december 10., Kedd

Menczer Tamás: muszáj volt tükröt tartanom!

Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


2024. december 05., Csütörtök

Csőtörés miatt beszakadt az úttest a Csengery utcában

A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+