Se Kanizsa Bike, se elektromos roller... (Fotó: Zalakocka)
A Nagykanizsát az elmúlt önkormányzati ciklusban vezető Éljen VárosuNk! Egyesületnek (ÉVE) a választási kampányban semmi sem szent. Szinte minden megnyilvánulásukból, Facebook-kampányukból az derül ki, hogy már-már világvárossá tették Kanizsát. Eközben amilyen beruházást elvégeztek, azt kizárólag a kormány által biztosított 588 millió forintból tehették meg. Világos, hogy sokak zsebében kinyílik a bicska ezeket olvasva.
Bizonyára már sokan észrevették, hogy eltűntek az utcákról, terekről az e-rollerek. Ezt több olvasónk is jelezte az elmúlt hetekben, akik azt gondolták csak a téli hónapokban kell búcsút inteniük az elektromos rollereknek, ám júniusban egyetlen ponton sem lehet találni a járművekből. Talán még emlékeznek arra, hogy a Kanizsa Bike körül mekkora vita alakult ki a közgyűlésben. Hiába érvelt a Fidesz a biciklik fenntartása mellett, a várost vezető ÉVE a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszüntette Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszert.
Aztán új nap virradt, amikor közel egy éve, a nyár nagy attrakciójaként Horváth Jácint és Berta Krisztián, az ÉVE önkormányzati képviselői bemutatták az új elektromos roller szolgáltatást. A következő néhány hónapban a felhasználók szétszórták a rollereket, egyik-másik a kukákban landolt. Most pedig hiába is keressük a világmegváltó rollereket, szőrén szálán eltűntek a városból. Erről valahogy elfelejtenek beszélni.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.