Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér (Fotó: Gergely Szilárd)
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség (KOKSZ) szervezésében a Sugár utca 3. szám alatt nyílt meg a Dunántúl első Oldtimer Kerékpár Múzeuma.
Dene Tibor, a KOKSZ elnöke megnyitó beszédében elmondta: a múzeum átadása az egyesület fennállásának koronázási ceremóniája. A kétkezi, szorgalmas tagok biztatások közepette követték az álmaikat és nem adták fel egy pillanatra sem. Dunántúl első kerékpármúzeumába kivételes gyűjtemény került, a biciklik történetén keresztül kronológiai sorrendben haladva a magyar ipar gyöngyszemeit is bemutatják.
– A lelkesedés, a kitartás olyan ékszerdobozt adott át Nagykanizsának, ami a környéken egyedi, különleges és a város turisztikai vonzerejét még inkább erősíti – mondta megnyitó beszédében Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. – Az összefogásnak és nem a gáncsoskodásnak az eredménye ez a múzeum. Nagykanizsai vállalkozók és magánszemélyek érezték magukénak azt az álmot, amit a KOKSZ kitalált. Az eltökéltségüket látva a jó ügy mellé állt a Helyi Akció Csoport Nagykanizsa (HACSuNK), akik pályázatán nyertek egy bizonyos összeget. Az emelkedő alapanyag árak miatt a költségvetésük ugyan megemelkedett, a különbözetet társadalmi munkával és egyéb nagykanizsai cégek és magánszemélyek támogatásával pótolták.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.