Kanizsa - 2024. december 17., Kedd
#Nagykanizsa #Kanizsa Aréna #önkormányzati támogatás #üzemeltetés

Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért (Fotó: archív, Gergely Szilárd)

Úgy tűnik, mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére, a legutóbbi közgyűlésen ugyanis 515 millió forintot szavazott meg Horváth Jácint polgármester javaslatára az őt támogató Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója. Ez az összeg éves viszonylatban közel 206 millió forintot jelent, noha az előző ciklusban, Balogh László polgármestersége idején a 130 millió forintot is túlzónak találta ugyanez a garnitúra.

A konkrét előterjesztés szerint jövőre 190 millió forint önkormányzati támogatást kap a Kanizsa Aréna, majd 2026-ban 210 millió forintból gazdálkodhat a létesítmény üzemeltetésével megbízott cég. 2027 első félévére pedig 115 millió forint lesz a támogatás.

A Fidesz-frakció képviselői természetesen szóvá tették a pálfordulást, emlékeztették Horváth Jácint polgármestert, hogy korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért, az akkor átutalt 130 millió forintot ráadásul nem egyben, hanem havi bontásban kapta meg a Kanizsa Aréna.

Még érdekes lehet ...


2024. december 17., Kedd

Van pénz lóvéra

Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.


Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.


2024. december 12., Csütörtök

A digitális eszközök ajtót nyitnak a világra pár kattintással

30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. 


Ki végzi januártól a szemétszállítást Nagykanizsán?

Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.


2024. december 10., Kedd

Menczer Tamás: muszáj volt tükröt tartanom!

Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


2024. december 05., Csütörtök

Csőtörés miatt beszakadt az úttest a Csengery utcában

A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.


2024. november 17., Vasárnap

Segít a tanulásban és a világra való kitekintésben

A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.


Elkezdték kipostázni a kérdőíveket

Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.

#Nagykanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+