(Fotó: police.hu)
Egy 34 éves zalaszentbalázsi férfi közlekedett személyautóval 2022. március 31-én 22 órakor a 74-es számú főúton Zalaszentbalázs irányából Bocska felé. Amikor a 16-os kilométerszelvényhez ért, járművével letért a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára, majd egy vízelvezető árokba csapódott és eközben egy műanyag útjelző bóját is megrongált.
Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a jármű vezetője a vezetés megkezdés előtt alkoholt fogyasztott, melyet az alkoholteszter is igazolt, mert pozitív értéket jelzett. A sofőrt további mintavétel céljából előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan vagy vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt járművet vezet, az elfogadhatatlan kockázatot vállal és ezzel saját, illetve mások életét és testi épségét is veszélyezteti!
(Forrás: police.hu)
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.