(Illusztráció: Pexels)
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a napokban célzott akciót hajtottak végre a 7-es számú főút galamboki kereszteződésében a közlekedésbiztonság javításának érdekében, mivel ezen a szakaszon az elmúlt időszakban több, elsőbbségadás elmulasztásából fakadó közlekedési baleset is történt.
A rendőrök emiatt többek között kiemelten az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításának betartását ellenőrizték a pilóta nélküli állami légijármű segítségével, hogy ezáltal is elősegítsék a közúti közlekedési balesetek megelőzését, és a kiemelt közlekedési szabályszegések visszaszorítását. Az akció során az egyenruhások 13 fővel szemben intézkedtek, 11 helyszíni bírságot szabtak ki összesen 115 ezer forint összegben, 2 esetben figyelmeztetéssel éltek.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat, egymásra odafigyelve közlekedjenek, saját maguk és a többi közlekedő biztonságának megőrzése érdekében!
Hasonló ellenőrzésekre a közlekedők az elkövetkezendő időszakban is számíthatnak.
(Forrás: police.hu)
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.