Kék hírek - 2022. szeptember 08., Csütörtök
#baleset #Nagykanizsai Járásbíróság #Nagykanizsa

Halálos balesetet okozott – próbaidő és eltiltás

Halálos balesetet okozott – próbaidő és eltiltás

(Illusztráció: Pixabay)

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki figyelmetlenségből okozott halálos balesetet.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 júniusában Nagykanizsa irányából közlekedett – nappali, jó látási, derült időjárási és gyér forgalmi viszonyok között – a 74. számú út felé 81-85 km/óra sebességgel. Figyelmetlensége miatt egy enyhén balra ívelő, kissé emelkedő kanyarban autójával áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba. Bár járművét elkezdte visszakormányozni, mégis összeütközött a vele szemben szabályosan, 75-80 km/óra sebességgel közlekedő motorkerékpárossal. A baleset következtében a motoros az ütközési ponttól 1,3 méterre esett, a motor pedig körülbelül 24 métert csúszott.  A vétlen férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően elhunyt.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött az ügyben és bűnösnek mondta ki a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Ezért őt 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 4 évre eltiltotta a gépjárművezetéstől is.

A büntetővégzés jogerős.

(Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék)

Még érdekes lehet ...


2024. december 18., Szerda

Ne adjuk esélyt a szén-monoxidnak!

Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt


2024. december 12., Csütörtök

Látta valahol?

A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.


Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.


2024. november 28., Csütörtök

Ököllel zúzta be az autó szélvédőjét

Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.


Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.


2024. november 19., Kedd

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség

A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.


2024. november 12., Kedd

Bement a lángokban álló lakásba a rendőr, hogy kihozza a 78 éves asszonyt

Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.


2024. november 10., Vasárnap

Kiégett egy lakás a Rózsa utcában

A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.


2024. november 08., Péntek

Hurokkal mentek vaddisznóra, de ők kerültek kelepcébe

Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.


Sebességrekord, rekordbírság

Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.


2024. november 07., Csütörtök

Ezt a férfit keresi a rendőrség

A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.


2024. október 25., Péntek

Jól szerepeltek a zalai lépcsőfutók

Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.


2024. október 15., Kedd

Megöltek egy 2 éves gyereket Zákányban

A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+