A sofőr a megengedett 90 helyett 221 km/h-val száguldozott Hévíz környékén, 300 ezer forint közigazgatási bírságra számíthat (A kép forrása: police.hu)
Az elmúlt héten az ittas vezetők kiszűrése érdekében tartott ellenőrzések eredményeként a zalai járőrök hat olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik ittasan vettek részt a közlekedésben. Ellenük eljárás indult.
A közlekedésrendészeti munkatársak 712 gyorshajtót rögzítettek a vármegye közútjain, valamint hét személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az egyenruhások a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztásával kapcsolatos szabályszegést 91 esetben tapasztaltak.
A rendőrök 2023. március 28-án 15 óra 30 perckor Hévíz közelében, a 760-as számú főúton mérték be egy személyautó vezetőjét, aki a megengedett 90 km/h helyett, 221 km/h-val száguldozott. A forgalmas útszakaszon a sofőr ezzel a felelőtlen magatartásával nemcsak a saját, de mások életét, testi épségét is veszélyeztette. A gépkocsi üzembentartója az elkövetett szabályszegés miatt 300 ezer forint közigazgatási bírságra, és nyolc közúti közlekedési előéleti pontra számíthat.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben maradéktalanul tartsák be a közlekedési szabályokat! Tartózkodjanak az alkohol és bódító hatású szerek fogyasztásától a járművezetés megkezdése előtt!
A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett ütközés következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Tegyen a saját biztonságáért, használjon biztonsági övet!
(Forrás: police.hu)
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.