A fórumon az együttműködés fontosságát hangsúlyozták (Fotó: Zalakocka)
Bűnmegelőzési fórumot tartott kedden a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a város és a környező kistelepülések polgármestereinek. A programon elsőként Berke László rendőrkapitány ismertette a térség bűnügyi statisztikáit.
A kapitányság szolgálati területén kifejezetten jónak mondható a közbiztonság, s hogy ez a jövőben is így maradjon, az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet a rendőrkapitány.
A fórum keretében szó esett többek között a kamerarendszerek kiépítéséről, bővítéséről, ezek az eszközök ugyanis nagymértékben segítik a bűncselekmények felgöngyölítését.
A fórumon Bali Miklós rendőr őrnagy, a bűnmegelőzési csoport vezetője az egyre szaporodó online térben elkövetett csalásokra hívta fel a polgármesterek figyelmét. Mint mondta: egyre több banki csalással, zsaroló emaillel kapcsolatos bejelentést kapnak, melyek nagy része kellő bizalmatlansággal kivédhető lenne. Az őrnagy arra kérte a polgármestereket, hogy népszerűsítsék a www.kiberpajzs.hu weboldalt, ahol hasznos információkat találhat a lakosság az internetes csalások elkerüléséhez.
A fórumon szó esett még a droghelyzetről is, amivel kapcsolatban elmondható, hogy a kemény narkotikumok nem jellemzőek a térségben, ugyanakkor a magas látencia miatt nehéz pontos adatokat közölni.
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.