Fotó: illusztráció (Shutterstock)
Először füstölni, majd égni kezdett egy személyautó az M7-es autópálya sávolyi lehajtójánál. Amire a tűzoltók a helyszínre érkeztek a kocsi teljesen kiégett, de szerencsére személyi sérülés nem történt.
Mint arról Mihályka Szabina, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője tájékoztatott: az eset szerdán este nem sokkal fél nyolc után történt. Az autóban utazók először a füstre lettek figyelmesek, ezért a sávolyi lehajtóhoz gurultak, majd értesítették a tűzoltókat. A helyszínre a marcali hivatásos tűzoltók és a szőkedencsi önkéntesek vonultak, akik eloltották az addigra már teljes terjedelmében lángoló járművet. Személyi sérülés nem történt.
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.