(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a baranyai férfit, aki bozótvágó késsel támadt volt élettársa férjére 2022 augusztusában a mozsgói szőlőhegyen - közölte a bíróság az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, hogy a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves vádlott és az ügy sértettjének felesége közötti korábbi élettársi kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a vádlott, akit korábban háromszor is elítéltek erőszakos cselekmények, köztük emberölés miatt, börtönben volt. A férfi a szabadulását követően ismét összeköltözött a nővel, aki a vádlott viselkedése miatt végül visszaköltözött a férjéhez.
Emiatt a vádlott többször megfenyegette. A férfi 2022. augusztus 9-én egy 43 centiméter pengehosszúságú bozótvágó kést vett magához, a hozzátartozóival pedig azt közölte, hogy megöli a sértettet és annak feleségét, volt élettársát.
A házaspár és három gyermekük is otthon volt, amikor a férfi aznap éjjel a házhoz ért. A férjre támadt, többször a férfi nyakára, majd hasára csapott a bozótvágóval, a dulakodás során pedig folyamatosan a sértett és családja megölésével fenyegetőzött. Végül sikerült a támadót lefogni és a kiskapun kiszorítani. A férfi ezután hazament, lecserélte véres ruházatát, a bozótvágó kést elrejtette egy ismerősénél, majd másnap megszökött a rendőri intézkedés elől.
A rendőrség korábbi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a férfit a támadás után két nappal, Zalaegerszegen fogták el.
Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a korábban emberölés miatt is elítélt vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt emberölés kísérlete és magánlaksértés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.
(Forrás: MTI)
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.