A nagykanizsai járőrök kezdeményezték a 32 éves helyi férfi letartóztatását (A kép forrása: police.hu)
Július 13-án (szombat) 22 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Nagykanizsán az egyik bevásárlóközpont előtt egy férfi bántalmazott két helyi lakost.
A rendőrök megállapították, hogy az elkövető az egyik férfitól pénzt követelt, de mivel nem kapott, ezért többször megütötte és a földre lökte. A másiktól cigarettát kért, őt arcul csapta, majd meg is rugdosta földön fekvő áldozatát. Mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A nagykanizsai járőrök azonosították és egy órán belül elfogták a 32 éves helyi férfit. Előállítottak, őrizetbe vették, rablás bűntett miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását.
(Forrás: police.hu)
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.