Kultúra - 2023. június 26., Hétfő
#Nagykanizsa #múzeumok éjszakája #Thúry György Múzeum #Cseresnyés Péter #Balogh László

Megannyi program a kanizsai Múzeumok éjszakáján

Megannyi program a kanizsai Múzeumok éjszakáján

Néptáncosok is szórakoztatták a rendezvényre látogatókat (Fotó: Zalakocka)

A Thúry György Múzeumban Ékes öltözetek - sokszínű hagyományok címmel várták az érdeklődőket a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozaton a Fő út 5. szám alatt, a Magyar Plakát Házban pedig a Ludvig 70 című festménykiállítást lehetett megtekinteni.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket. Elmondta: a 17. alkalommal megtartott esemény két időszaki kiállítás köré szerveződött. Az egyik a „Minél cifrább, annál szebb” - A bőszoknyás-gyöngyösnecces népviselet Zalában címet viseli, míg a másik az Eltemetett múlt - Élet és halál az Árpád- és középkori Dél-Zalában címet kapta.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta: a múzeum olyan értéket képvisel, amiből manapság is töltekezhetnek a városlakók.

- Az őseinktől kapott hagyaték ápolása, gondozása rendkívül fontos feladat, hiszen megmutathatjuk az utánunk következő generációnak - tette hozzá. - A múzeum összeköti a múltat a jelennel, egyfajta identitást ad mindannyiunknak. A kanizsaiak múzeuma lelkes, önkéntes gyűjtők és támogatók révén jött létre. Sokat tettek azért, hogy most itt állhatunk, ezért tisztelettel tartozunk nekik.

Balogh László polgármester megnyitójában kiemelte: egy szép napon tűz lobbant az éjszakában, és megszületett a Szent Iván éjéhez kötődő Múzeumok éjszakája.

- Ami képes behozni az aktivitás és a különlegesség pattogó tűzfényét a tudás e birodalmába, megmozgatva a képzeletet, hogy társul szegődhessünk az ismeretek megszerzésében - tette hozzá.

Ezt követően sármelléki, zalamerenyei és zalakomári bőszoknyás és gyöngyösnecces népviseletbe öltözött hölgyeknek szerveztek találkozót. Mindannyian örültek, hogy megmutathatták a fiataloknak ezt a kivételes ruhakölteményt, melyet a fejükön viselt necc koronázott meg.

Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 22., Csütörtök

Letenyei szervezésben emlékút a világháborús helyszínekre

Zalai vonatkozású világháborús helyszínekre szerveztek emlékutat Letenyéről.


2024. július 16., Kedd

Kellemes nyári esték a Karos Korzón

Zalakaroson Nyári estek címmel indult zenés sorozat a Karos Korzón.


2024. június 30., Vasárnap

Hálaadó istentisztelet Galambokon

160 éves a település református temploma.


2024. június 26., Szerda

Hagyományőrzés és közösségteremtés

A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott szakkörökön készült alkotásokból nyílt kiállítás Zajkon.


2024. június 25., Kedd

Vesszőfonó tábor gyerekeknek

Három település önkormányzata szervezi.


2024. június 24., Hétfő

Kiállítás nyílt Lasztonyán

Az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között nyitották meg a kézműves szakkörök kiállítását a településen.


Múzeumok éjszakája Nagykanizsán

A Thúry György Múzeumban kincskereső kalandtúrával kezdődött az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat


2024. június 21., Péntek

Dzsessz-zenés tárlatvezetés a múzeumok éjszakáján

Szombaton 16 órától kezdődnek a programok, a hivatalos megnyitót pedig 17 órakor tartják.


2024. június 19., Szerda

Ezüst diplomát szereztek

Nemzetközi kórusversenyen szerepelt a Farkas Ferenc Énekegyüttes.


2024. június 07., Péntek

Katalógusba gyűjtötték a gyöngyösnecceket

A kiadványból egyelőre 200 darabot nyomtattak, de a múzeum tervezi, hogy a későbbiekben további példányokat is kiad és értékesít.


2024. június 05., Szerda

Polgár József kötete vitahelyzetet teremt

A szerző a sorban immár 18. kötetét a napokban mutatták be.

+