Régi problémát orvosolnak a szakemberek.
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Két intézményben is elkezdődnek a felújítási munkák.
A Petőfi utcai beruházás a Kormánytól kapott 588 millió forintos fejlesztési forrásból valósul meg.
A Kanizsa Aréna melletti zöldterületen alakítják ki az új játszóteret.
Hamarosan indul az 588 millió forintos kormányzati támogatásból finanszírozott fejlesztések második üteme.
Az idei immár a 17. a sorban.
Miről egyeztet Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő?
Kiskanizsának újból lehet postája, ha az ÉVE-frakció is támogatja.
A közel két éve húzódó 588 millió forintos kormányzati támogatás felhasználásáról tartott sajtótájékoztatót Balogh László polgármester és Bizzer András alpolgármester.
Nagykanizsán vasárnap reggel kezdődtek az államalapító Szent István király napja alkalmából rendezett ünnepi programok.
A délkeleti elkerülő út közlekedési és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőséggel bír, ezért a szaktárca elkötelezett a fejlesztés megvalósítása mellett.
A kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező diákokat köszöntötték.
A 17. alkalommal megtartott esemény két időszaki kiállítás köré szerveződött.
A hagyományos családi nap a köszönet napja is volt.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
Balogh László polgármester arra kérte dr. Schauta Marcellt, az ÉVE képviselőjét, hogy ne okozzon több kárt a városnak, sem anyagi, sem erkölcsi értelemben.
A Magyar Sport Napja alkalmából kapta az elismerést Horváth István nyugállományú rendőr alezredes.
Balogh László a közösségi oldalán közölt posztjának elején két szóval jellemezte a város pénteki közgyűlését. Ez pedig a Circus Maximus.
A balliberális ÉVE-frakció nem fogadta el a Balogh László polgármester által pénteken beterjesztett költségvetést. Fodor Csaba és társai belengették, hogy a tervezet átdolgozására, módosítására készülnek.
Ahogyan arról beszámoltunk, a kialakult hangnem miatt beszüntette a múlt heti soron kívüli közgyűlést a polgármester. Balogh László azóta újabb részleteket közölt az ügyről.
Balogh László a döntését azzal indokolta, hogy a balliberális ÉVE-frakció olyan minősíthetetlen hangnemet ütött meg, amely vállalhatatlan és méltatlan Nagykanizsa közösségéhez és hagyományaihoz.
Hátráltatja a költségvetés tervezését, hogy a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. nem ad információt bizonyos pályázati projektek állásáról - mondta sajtótájékoztatóján Balogh László polgármester.
Balogh László szerint a helyi balliberális frakció tétlenségét olyan hangnemmel próbálta elfedni, amit a lehiggadást célzó technikai szünettel sem lehetett féken tartani.
Nagykanizsán is megemlékeztek az aradi vértanúkról.
Balogh Lászlót megdöbbentette a határozat, amely egy karitatív szervezet olyan kérését utasította el, amely nem példa nélküli a városban.
Nagykanizsán is megemlékeztek a trianoni békediktátumról a nemzeti összetartozás napján.
Amíg a város nem kapja vissza a bankcsőd miatt beragadt pénzét, addig a kötelező feladatok az elsődlegesek.
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Nagykanizsán a Dalos Találkozót, március utolsó napján.
Negyedik alkalommal rendezte meg versenyét a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület.
A politikus a márciusi ifjak első kérését hangsúlyozta ünnepi beszédében
TUXERA – Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub – immár így hívják hivatalosan a 14. bajnoki címe felé menetelő egyesületet.
Hétfőn megalakult a Zala Megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság.
A napokban két bejegyzést is közzétett balogh László polgármester az Éve frakcióról.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban már csütörtökön megemlékeztek a Himnusz születésnapja alkalmából.
A kormánytól összességében eddig több mint 2,1 milliárd forintos segítségnyújtás érkezett a városba a járványveszély kezdete óta.
Balogh László polgármester bízik abban, hogy a fejlődés akarása győz a hatalom akarásával szemben.
Az ÉVE inkább személyeskedett a szakmai érvek helyett
A multifunkciós helyszín most sportcsarnokként muatkozott be
Balogh László, polgármester a várakozás és a karácsony jelentősségéről beszélt.
A munkálatokra mintegy négyszáz millió forintot biztosít a kormány.
Idősbarát Önkormányzat Díjjal jutalmazták a várost.
Mint azt Cseresnyés Péter elmondta: a közelmúltban egy olyan rádiós híranyag került fel az Éljen VárosuNK! Egyesület hivatalos weboldalára, amelyet úgy vágott össze valaki, hogy az szöges ellentéte lett az eredeti interjúnak és közlésnek.
Nagykanizsán is megemlékeztek az aradi vértanúkról.
A rendezvényen elismeréseket is átadtak. Posztumusz díszpolgári címet kapott Tarnóczky Attila helytörténész és Soós Ernő, a nagykanizsai Víztechnológiai Kutatóközpont névadó mérnöke.
Aggodalommal tölti el Nagykanizsa polgármesterét a közgyűlési többséget alkotó ÉVE-frakció Kanizsa Arénához való hozzáállása.
A színötösre érettségizett kanizsai diákokat köszöntötték Nagykanizsán.
Sikerült hosszú távú megoldást találni a szökőkút meghibásodásának elhárítására.
90. születésnapja alkalmából köszöntötte Lovász Lászlóné Ilonka nénit Nagykanizsa polgármestere.
Több mint 391 millió forint kormányzati többlettámogatás érkezett a Széchenyi tér felújítására.
Újabb jelentős támogatást kap a kormánytól Nagykanizsa.
Az ÉGZ kormánybiztosa a város vezetőivel tartott megbeszélése után sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Nagykanizsa speciális helyzetben van a hat megye alkotta északnyugati régió és a dél-dunántúli zóna határán.
Nagykanizsán is megszervezik igény esetén a gyerekek felügyeletét az óvodák és az iskolák.
A polgármester az országosan és helyben is javuló járványügyi adatokra hivatkozva, egészségügyi szakemberekkel egyeztetve döntött róla.
Évet értékelt Nagykanizsa polgármestere.
Felragyogott az első adventi gyertya Nagykanizsán is.
A járványhelyzet miatt ugyan elmarad a forgatag, de a karácsonyi hangulatról azért nem kell lemondanunk.
A polgármester döntését az Operatív Törzs ajánlását figyelembe véve, az országosan folyamatosan növekvő vírusveszély miatt hozta meg.
Ez azt jelenti, hogy a COVID-os megbetegedések száma a héten emelkedni fog.
Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a helyi idősügyi klubok, a benyújtási határidő október 15.
Szekér Imre Tibor: Háborús emlékek a császári és királyi 48. gyalogezredről című kötetének elkészülését a polgármester saját keretéből támogatta.
Balogh László emailben és postai úton várja a kérdéseket, észrevételeket.
Az informatikai diákolimpikonok versenyprogramjuk mellett a város nevezetességeivel is megismerkednek.
A megbeszélésen az Idősek Otthona látogatási rendjének esetleges változtatásáról születne döntés.
Még lehet jelezni a fertőtlenítési igényt.
Balogh László polgármester kérte, hogy a vérszívók ellen légi úton is lépjenek fel.
A polgármester és az alpolgármester Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő segítség is kérte.
A kötet a 48. gyalogezrednek állít emléket.
Első alkalommal rendezték meg a zalai roma gasztronómiai és kulturális találkozót.
Szücs Rozáliát a Teleki utcai idősek otthonában látogatta meg a polgármester.
A Puncs Fagyizó tulajdonosát, Horváth „Mákos” Ferencet köszöntötte Nagykanizsa polgármestere.
Balogh László szerint rendszeres lesz, hogy az ÉVE erőből átrendezi a közgyűlések napirendjét.
Üdítő programon vettek részt a Teleki utcai idősek otthonának lakói, a pandémia óta először.