(Fotók: Gergely Szilárd)
Több mint 25 millió forintból kívül-belül felújították és akadálymentesítették a művelődési házat, további 5 millió forintból pedig két új mobilgarázst létesítettek önkormányzat gépei számára a helyi polgármesteri hivatal udvarán Dobriban.
Az avatáson Lógár Zoltán polgármester elmondta: a fejlesztések a Magyar Falu Program jóvoltából valósultak meg. A beruházásoknak ezzel még nincs vége: hamarosan megkezdik egy közösségi térként funkcionáló pavilon építését, ahol kemencés sütögetésre is lehetőség lesz majd, emellett folytatódnak a hazai és uniós forrású járda- és útfelújítások is. Pozitív elbírálás esetén további 62 millió forinthoz juthat az önkormányzat. A támogatásoknak köszönhetően a falu egyre vonzóbbá válik a vidéki életre vágyó, fiatal családok számára, hangzott el az átadáson.
„Az Orbán-kormány sosem látott figyelmet fordít a magyar vidékre, ezt remekül példázza Dobri is, ahol több száz millió forintból valósultak és valósulnak meg komoly fejlesztések”, fogalmazott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.